HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány megjegyzést engedjenek meg, előzetesen hadd köszönjem meg a bizottság munkáját. Nem voltam tagja, de Almássy Kornél képviselőtársam folyamatosan tájékoztatott, hogy milyen fontos és értékes munkát végeznek.

Másodszor hadd adjak örömömnek hangot, hiszen talán ez az első esztendő, amikor a fogyasztóvédelem a központi költségvetésből nagyobb részt kapott, mint idáig. Jó néhány esztendőn keresztül ezek a források csökkentek, talán most az első esztendő, amikor a kormány észrevette, hogy itt bizony bajok lehetnek, és nem csökkent ez az összeg, hanem talán a működési költségek nőttek is.

Az előbb elhangzottakhoz két szempontból szeretnék hozzászólni. Az egyik, hogy úgy éreztem, és talán ez nem baj, csak szeretném a hangsúlyt kicsit eltolni, hogy a tudatos fogyasztói magatartásra való ránevelés - vagy képzés vagy tudásátadás -, a civil szervezetek fontossága egyenértékű azzal a hatósági feladattal, amit egyébként a főfelügyeletnek el kell látni. Szerintem ez nem így van. Azt hiszem, hogy itt a hatósági feladatkör nagyon hangsúlyos, hiszen ha nagyon le akarom az egészet szűkíteni, akkor tulajdonképpen a fogyasztóvédelem feladata az, hogy garantálja, hogy ami be van csomagolva egy csomagba, és rá van írva a paraméterek szempontjából, hogy az mit tartalmaz, az stimmeljen. Mondjuk, egy másik eset a kábeltelevíziók ügye, amikor nincs valós és nincs igazi verseny, a verseny csak addig tart, amíg valaki a hálózatot megveszi, aztán utána teljes a kiszolgáltatottság a fogyasztó felé. Ott a hatósági jogkörnek erőteljesen érvényesülnie kell.

Azt hiszem, ez nagyon fontos dolog, mert taníthatjuk mi a fogyasztókat, hogy hogyan kell tudatosan vásárolni, de azt hiszem, egy normális államban az elvárható, hogy helyből ne rázzák át őt, vagy ne verjék át az üzletben, mert ha valaki ezt megkísérli, annak nagyon súlyos szankciói kell hogy legyenek.

Nagyon magára van hagyva a főfelügyelet, a fogyasztóvédelem Magyarországon, hiszen ha nyugat-európai példákat veszünk, ott van egy másik szervezet, amely hasonló tevékenységet folytat; úgy hívják őket, hogy szakmai kamarák. A szakmai kamarák nagyon alapos módon védik annak a szakmának a hitelét, legyen az kereskedő, legyen az vendéglátó, legyen az bármilyen szolgáltató, mert ha ott hiba történik, akkor az nemcsak arra az egy hibásan teljesítő szolgáltatóra vonatkozik, hanem képes az egész szakmát lejáratni. Tulajdonképpen a szakmai szervezetek egyik legfontosabb célja és feladata ez.

Nálunk sajnos a szakmai kamarák ezen sokasága hiányzik, a hiányuk erőteljesen érezhető, nemcsak a fogyasztóvédelem, hanem sok minden vonatkozásban; a gazdaság billegése vagy botorkálása többek között arra is visszavezethető, a tisztességes vállalkozók azért vannak versenyhátrányban, mert nincs egy olyan szerv, amelyik ellenőrizné, hogy a feltételek adottak-e. Aki betartja a szabályokat, mindig nehezebb helyzetben van, mint aki nem tartja be, és úgy tűnik, hogy nálunk hosszú ideig megéri nem betartani a szabályokat, mert a következmények messze nem olyan súlyosak, mint ahogy ez elvárható lenne.

Egy harmadik dolog, amiről szeretnék szót ejteni, Ékes képviselőtársam már utalt rá, azért a fogyasztóvédelemnek van egy - keveset beszélünk róla, és helyesen tesszük, de van egy - átvitten értelmezhető feladata: ez a piacvédelem. Az nem véletlen, hogy a gyenge fogyasztóvédelmi teljesítmény, ami jó néhány esztendeig ezt az országot jellemezte, ösztökélte a nyugat-európai beszállítókat arra, hogy egy kevéssé védett piacra mindenféle szemetet behordjanak. Voltak azok a nagy botrányok, és hála istennek, hogy a hivatal és a felügyelet a helyzet magaslatán áll, és tényleg egyre több olyat szűr ki erről, aki nem ide való. De hát erre nagyon kell figyelni, mert ez olyan fontos feladat, ami nemcsak a fogyasztókat védi, hanem a magyar termelőket meg a magyar árukat, mert az értékes, jó magyar árukat szorítja ki a magyar piacról a kevésbé értékes, a kevésbé minőségi, a másképpen megtermelt meg más kultúrából idehurcolt termékek sokasága, és ebben a fogyasztóvédelemnek óriási feladata van.

(14.20)

Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy ez a bizottság folytassa a munkáját, és az sem lenne baj, ha az eseti bizottság később egy olyan állandó bizottsággá alakulna át, ami egy nagyon fontos szerepet lenne képes betölteni, egy hiányt pótolna a működése és a létezése. Még egyszer mondom, hogy a kamaráknak ebbe a munkába való bevonását, ha a figyelmükbe, a bizottság figyelmébe ajánlhatom vagy legalábbis a kapcsolatfelvételt velük, akkor az egy komoly előrelépés lenne ezen a területen.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu