DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Egy normális országban van választási program, van kormányprogram, van a kormányprogramnak egyéves végrehajtási programja, vannak féléves jogalkotási programok. Évek óta azt látjuk, hogy semmit nem lehet komolyan venni, a választási program porhintés, a kormányprogram tájékoztató jellegű, aktuális célokat szolgál a kormány megalakulása után, fél szemmel figyelve az önkormányzati választásokra. Azt se lehet komolyan venni. Az éves programok kapcsán pedig elgondolkodtam, hogy soha nem számolnak el a kormánytagok vagy a kormány maga, hogy az előző évben mit sikerült megvalósítani, de hogy havonta, kéthavonta, legalább negyedévente kapunk tájékoztatót arról, hogy milyen új programok vannak előttünk - ami sokszor beszélő viszonyban sincs se a választási programmal, se a kormányprogrammal -, azt már megszoktuk.
Miniszterelnök úr a múlt héten egy ötlettel állt elő, az új tulajdonosi programmal. Az ötletet üdvözölni tudjuk, de hogy mennyire ötlet volt, az a mai mondataiból derült ki, amikor azt mondta, hogy a tartalmát majd közösen fogjuk valamikor valakikkel kialakítani, ugyanis még nem tudni, hogy kik mit és milyen feltételek mellett kaphatnak majd a tulajdonosi programból. Nos, a polgárosodás folyamata hosszú, nem lehet varázsütésre megvalósítani, mint a mesében, ahol a parasztfiúból vagy a koldusfiúból királyfi lesz. Ez hosszú folyamat, miniszterelnök úr. Évek óta állunk itt, és kifogásoljuk azt, hogy sok olyan lépése van a kormánynak, ami ellene hat a polgárosodásnak.
Miniszterelnök úr, szót kell emelni amiatt, hogy a hazai gazdasági és jogi környezet pontosan ellentétes azzal, mint amit miniszterelnök úr most célul tűzött ki, mert megtakarításellenes, mert polgárellenes, mert öngondoskodás-ellenes az a környezet, ami például az adórendszerünkben - kezdjük ezzel - benne van. Európa egyik legtöbb elvonással járó adórendszere a magyar. Hogyan szolgálhatná ez a polgárosodást meg az öngondoskodást? A megtakarításokat büntető adónemek sokaságát ismerjük a hazai jogrendszerünkből. Ez mind ellene hat az öngondoskodásnak, és ellene hat annak, hogy valaki magáról, családjáról, kisebb-nagyobb környezetéről gondoskodni kívánna, és ezért felelősséget is vállal.
Az sem véletlen, hogy Magyarországon a lakosság 3 százaléka rendelkezik rendszeres, évi ezer eurót meghaladó megtakarítással. Három százaléka! Ez a szomszédos Ausztriában közel 50 százalék, Németországban közel 70 százalék. Mert nem alakult ki a kultúrája, mert hirdették folyamatosan a paternalista államot, és amikor az állam már nem tud gondoskodni, akkor sem ösztönzik az öngondoskodást, hanem büntetik ezeket a megtakarítási formákat. Ha nem ösztönzi az állam, hanem évek óta fékezi a megtakarítást, akkor az a káosz alakul ki, ami Magyarországon ma tükröződik a 3 százalékos megtakarításban.
Emlékeztetem miniszterelnök urat, hogy tavaly benyújtottunk egy határozati javaslatot: tőkepiacok az öngondoskodás és a megtakarítások élénkítésére. Egy hosszú távú befektetési számlára tettünk javaslatot, de önök lesöpörték az asztalról. Javasoltuk azt is, hogy a pénzpiaci gondolkodás, a pénzügyi oktatás legyen része a mindennapunknak, mert nagyon sok ember nem érti ezt a folyamatot. Lesöpörték.
Kérdezem, valóban komolyan gondolja-e a kormány a bejelentett polgárosodási folyamatot, vagy csak a népszavazás közeledtével ez egy újabb akció. Mert egyik kézzel sürgetni az öngondoskodást, a másik kézzel meg büntetni a megtakarításokat, nem megy, miniszterelnök úr. A mai megtakarításellenes környezetben mellényzsebből előhúzni egy polgárosodási programot, rendkívül szerény eszköznek minősül. Miniszterelnök úr, nem lehet az embereket azzal hitegetni, hogy ez majd olyan embereknek jelent vagyonosodást vagy tulajdonhoz jutást, akik egyébként mindennap a megélhetésükért küszködnek. Egy polgárosodási folyamatban, miniszterelnök úr, az első lépés a normális fizetés; olyan fizetés, ami egy minimális megtakarításra lehetőséget ad az állampolgároknak, a megtakarításokból ösztönözni az egészségére, az életbiztosítására, a nyugdíjára fordított összegeket, majd amikor némi biztonsága van, akkor foglalkozik részvénnyel.
Végeztem egy kisebb felmérést. A saját csapatomból két embernek van részvénye. A részvény tartása és a részvénnyel járó kockázat olyan fázisa a polgárosodásnak, amikor már nincsenek megélhetési gondjaik meg aktuális gondjaik az embereknek. Arra kérem miniszterelnök urat, hogy őszintén beszéljünk erről a kérdésről, ne pedig mint a nyuszit kihúzzuk a kalapból, hogy ez lesz a polgárosodás útja Magyarországon. Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés