MÁRTON ATTILA, a gazdasági és informatikai bizottsági kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági bizottságban mint főbizottságban valóban hosszas előkészítés után, de kisebbségi vélemény is kialakult. Hiszen ellenzéki képviselők több olyan pontot is találtunk ebben a törvényben, amely miatt nem tudtuk támogatni az általános vitára való alkalmasságot. Sorrendben szeretnék ezekről a legfontosabb területekről szólni.

Elöljáróban csak annyit, hogy valóban úgy történt, ahogy az előbb Podolák képviselő úr is elmondta, az energetikai albizottság is egy ülést tartott, amelynek keretein belül a különböző szolgáltatók és a piacon érdekelt szervezetek is részt vehettek. Nos, különösen az itt elhangzottak alapján, illetve az itt elhangzottak és a törvényben foglaltak összevetése alapján mondjuk mi azt, hogy nem tudtuk támogatni általános vitára ezt a törvényjavaslatot.

Melyek azok a főbb szempontok, amelyekről már szóltam? Először is a verseny: az állam kivonul bizonyos szabályozási területekről, és ahogy Podolák úr is említette az előbb, tiszta versenypiaci helyzetet fog teremteni. Nekünk az a meglátásunk, és sajnos az elmúlt időszak szabályozásai is ezt bizonyítják, hogy bizony, ha a nagyfogyasztók kilépnek a piacra, és valóban versenykörülmények között vannak, akkor nekik van olyan érdekérvényesítő képességük és van akkora piaci súlyuk, hogy valóban versenypiaci körülmények között el tudják érni azt, hogy számukra kedvezőbb ajánlatok szülessenek. Magyarul: ha és amennyiben valóban kínálati piac lesz a gázpiacon, akkor lesz arra lehetőség, hogy olcsóbban szerezzék be a földgázt.

Sajnos azt látjuk, és még egyszer mondom, az energetikai albizottságban elhangzottak ezt csak megerősítik, hogy a különböző szolgáltatók és piaci szereplők mind azzal érveltek, illetve olyan irányú kérdéseket tettek fel, ami azt mutatta, hogy ők bizony az árak emelésében lennének érdekeltek. És szinte kivétel nélkül azt fogalmazták meg, hogy a törvény különböző passzusai, különböző bekezdései, különböző paragrafusai miért nem jók a számukra, miért nem tudnak újabb és újabb költségeket elismertetni, illetve a már meglévő költségeket magasabb szinten vagy differenciálás címszó alatt, de lényegesen magasabb szinten, a mainál magasabb szinten elismerni. Ezért úgy látjuk, hogy itt a törvénynek nagyon komoly hiányosságai vannak. Hiszen ha ez a törvény életbe lép, akkor előbb-utóbb a gázpiacon, és még egyszer szeretném hangsúlyozni, kifejezetten a kisfogyasztók, a lakossági fogyasztók esetében egy nagyon komoly áremelkedés következhet be.

Az állam kivonul bizonyos szabályozási területekről - ez most is elhangzott, illetve a bizottsági ülésen is a jelen lévő államtitkár úr is elmondta. Ezt sajnálatosnak tartjuk. Azt látjuk, és azt érezzük, hogy az állam olyan mértékben vonul vissza a szabályozói szerepköréből, ami megint csak teret és lehetőséget fog majd engedni a szolgáltatóknak, illetve a piac szereplőinek arra, hogy lényegesen komolyabb, állami kontroll nélkül, illetve ellenőrzési lehetőségek nélkül legyen lehetőség az áremelésre. Pedig azt tudjuk, hogy ma már az energiahordozók árát így is aránytalanul magasan fizetjük meg a jövedelmi viszonyainkhoz képest.

A fogyasztóvédelem kérdése: az elmúlt időszakban szerintem nagyon sok képviselőtársam szembesülhetett azzal, hogy a különböző energetikai szolgáltató cégek sajnos olyan intézkedéseket hoztak, amelyek számukra ugyan költségtakarékosak, de ez azzal járt, hogy különböző ügyfélszolgálati irodákat zártak be, illetve a szolgáltatásuk színvonala sem nőtt olyan mértékben, ahogy ez, mondjuk, versenypiaci körülmények között elvárható lenne. Kétségtelen, hogy van a törvényben néhány, a fogyasztóvédelmet tartalmazó rendelkezés, de mi szerettük volna ezt határozottabban és hatékonyabban látni. Itt mindenképpen módosításra lesz szükség.

És még egy olyan témakör, ami a bizottsági ülésen is elhangzott, felmerült. A jelenlegi előterjesztésben 2008. július 1-jét olvashatunk mint hatályba léptetést. Talán azt lehet mondani, hogy itt volt egy olyan pont, olyan konszenzus, amiben, azt hiszem, mind a két oldal képviselői megegyezhettek, hogy mindenképpen célszerű ennek a törvényjavaslatnak a hatályba léptetését legalábbis 2009. január 1-jére kitolni. Hiszen jó volna elkerülni azokat a már-már kaotikus állapotokat, amelyeket, mondjuk, a villamosenergia-törvényhez kapcsolódó rendeletek megalkotása, illetve a rendeletalkotás következményeként fellépő kaotikus szabályozatlanságok vagy félreértelmezések eredményeznek.

Mindezek értelmében tehát a gazdasági bizottságban 9 tartózkodással nem tudtuk általános vitára alkalmasnak találni és javasolni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu