WINKFEIN CSABA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden szeretnék Pettkó képviselő úrnak válaszolni.
Azt gondolom, hogy nekünk itt nem kell értelmeznünk Ékes Ilona hozzászólását. Ezért mondtam, hogy szerencsésebb lett volna, ha Ékes Ilona végig itt van a vita során, részt vesz benne, és elmondja, ő mit is gondol erről a kérdésről.
De még egyszer megismétlem képviselő úrnak, hogy az OPNI-ban lévő kapacitásnak, mint ahogy elmondtam, 24 vagy 36 százaléka volt az, ami ki volt használva. Ez a feladat így megoldódott, hiszen a Nyírő Gyula Kórházban év végével egy átadási szerződés keretében 90 szakorvosi és 90 nem szakorvosi óra droggondozói kapacitás lett átvéve.
Azt gondolom, vannak itt még feladatok. A bizottságnak pedig a későbbiekben igenis, végig kell követnie, hogy itt milyen folyamat zajlik, mi lesz ennek a végeredménye. Azt kérem tehát, hogy a későbbiekben a bizottságban ezt az ügyet is hozzuk elő, és foglalkozzunk ezzel a kérdéssel a későbbiekben is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés