DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a képviselő úr felelősségteljes felszólalását. Azt gondolom, nagyon jókor jött, mert valóban most kezdődik vagy már el is indult a motoros-, és én azért hozzátenném, hogy a kerékpárosszezon is - hiszen az ön felszólalásának a címe egyébként "Két keréken". És azt gondolom, mindkét kategóriára nekünk, autósoknak, illetve a mindenkori autósoknak is figyelni kell, mert néha motorosok, kerékpárosok vagyunk, néha meg autósok, tehát nincs "az autósok" meg "a motorosok", néha ezek vagyunk, néha azok. Nekem ugyan motorom nincs, kerékpárom van, és szoktam is többször kerékpározni, tehát érzékelem, hogy mi a különbség akkor, ha autóban ülünk, és ha kerékpározunk.

Azt hiszem, igaza van a képviselő úrnak akkor, amikor azt mondja, hogy az autósoktól fokozott odafigyelést igényelnek a két keréken gurulók, hiszen valóban, őket nem védi az a karosszéria, az az acél- vagy alumíniumkaszni, amiben az autósok vannak. Tehát azt hiszem, a felelősségteljes gondolkodás arra kell hogy késztessen minket, akik - ugyanúgy, ahogy a többség a kisebbség iránt egyébként is, legalábbis az én liberális felfogásom, de azt gondolom, minden józan ember felfogása szerint - felelősséggel viseltetünk, ugyanúgy az autósok, akik könnyebben és nagyobb védettséggel ellátva tudnak közlekedni, fokozottan figyeljenek oda azokra, akiknek nincs meg ez a védettségük.

Ugyanakkor azt hiszem, a másik oldalról is - és ön is említette ezt, képviselő úr - nagyobb felelősségre van szükség, hiszen sajnos nagyon sokan látunk száguldozó motorosokat és úgy közlekedő kerékpárosokat, akik egyáltalán nem veszik figyelembe a közlekedési jelzéseket. Az nem mentség, hogy ők kerékpáron vannak és motorosok, és ezért nekünk, autósoknak jobban oda kell figyelnünk rájuk. Nekik ugyanúgy be kell tartani a szabályokat, egyébként a saját érdekükben is. Azt gondolom, nagyon sok felelőtlenség is van sokszor egyébként a két keréken gurulók körében.

(17.00)

Nem hiszem, hogy különbséget kellene tenni egyébként felelőtlenség vagy felelősség ügyében az autósok és a két keréken gurulók között. Sajnos mind a két oldalon még bőven van hely, alkalom és lehetőség fejlődni az odafigyelés, a KRESZ betartása érdekében. De azt gondolom, ebben a vonatkozásban az is nagyon fontos, hogy ne csak az ilyen felszólalásokban - és gondolom, nemcsak a parlamentben, hanem máshol is elmondjuk ezeket a gondolatainkat - nyilvánuljunk meg, hanem bizony, ha kell, akkor szankcionáljunk is, mert önmagában csak a jó szándék sajnos kevés, szankcionálni is kell. Ilyen értelemben azt gondolom, hogy a zéró tolerancia azért nagyon jó eszköz és nagyon jó lépés volt mind az autósok irányába, mind pedig a két keréken gurulók irányába. Sajnos a két keréken közlekedők közül is - a motorosok sem kivételek ez alól - nagyon sokszor tapasztaljuk azt, hogy ittasan vezetnek, hogy nem viselnek bukósisakot. Ilyen esetekben a rendőrségnek, a hatóságoknak könyörtelenül fel kell lépni, de ugyanígy az autósokkal szemben is.

Azt hiszem, elég most azzal összegezni ezt a választ, hogy egyetértve a képviselő úr felvetésével, figyeljünk jobban oda mind a két oldalon, két keréken gurulók, autósok is, az autósok talán még fokozottabban, hiszen ők vannak helyzeti előnyben. Ugyanakkor mindegyik tartsa be maximálisan a közlekedési szabályokat, a rendőrség pedig büntessen, szankcionáljon ott, ahol kell; ott pedig, ahol egyébként a forgalom folyamatos fenntartása kell, ott abban segédkezzen.

Ha ilyen megnyilvánulásokkal, mint amit képviselő úr is ma tett, egy picit tudunk egy-egy lépést, egy pici lépést előre tenni a közlekedési morál javításában, akkor már megérte. Köszönöm szépen a felszólalását, és arra biztatom képviselő urat és valamennyiüket, hogy minél több fórumon biztassuk arra közlekedő társainkat, hogy ilyen megközelítéssel és ilyen gondolkodásmóddal közlekedjenek.

Még egyszer köszönöm.

Forrás: parlament.hu