DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Nem egészen értem, képviselő úr, hogy miért említette, hogy az eredeti tervben, illetve az eredeti anyagban talán nem is szerepel az energiatakarékosság, hiszen kiemelt helyen szerepel benne. Az 5. oldalról idéznék: "Az energiafelhasználás hatékonysága beruházás nélkül is javítható a tudatformálás mint eszköz segítségével a fogyasztók energia- és környezettudatos viselkedésével." Ennek érdekében célszerű az oktatás valamennyi szintjén mind a jelenlegi tantárgyak kibővítésével, mind külön tantárgy keretein belül megjeleníteni az energiával és az energiahordozókkal kapcsolatos ismereteket. Ez hasonló egyébként, mint amit a nemzeti éghajlat-változási stratégia keretében hallottunk, és ami nagyon tetszett, joggal, úgy hallottam, a képviselő uraknak. Ugyanez szerepel a mi anyagunkban is egyébként.

Természetesen szerepel 3. pontként a kormányfeladatok között az, hogy a kormány dolgozzon ki átfogó országos energiahatékonysági stratégiát és nemzeti energiahatékonysági cselekvési tervet, gondoskodjon azok megfelelő végrehajtásáról. Ez az energiahatékonysági cselekvési terv itt van, február 13-án fogadta el a kormány, és ennek hangsúlyos részét képezik a különböző energiatakarékossági programok. Azt gondolom, hogy ezek megfelelő súlyt adnak ennek a területnek külön. Nem véletlenül szólaltam meg, amikor Horváth János úr felszólalt az energiatakarékosság ügyében, nagyon fontosnak tartjuk ezt a területet. Biztatnám egyébként a képviselő hölgyeket és urakat arra, hogy ezeket az anyagokat tanulmányozzák, mert én azt gondolom, hogy jó és hasznos dolgok vannak benne.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu