DR. ASZÓDI PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Urak! Hozzászólásom címe: "A kifosztott országépítő nyugdíjasok további sanyargatása." Még ezt megelőzően kicsit felpaprikázott az eddig elhangzott kormányoldali nyilatkozat, mert könnyen felejtenek, és hazugságról beszélnek. Ki riogatott itt, államtitkár úr - most Keller úrhoz beszélek -, 23 millió román beözönléséről? Nehogy már, hova kelljen tudni szavazni! - tovább nem folytatom. Ilyen hazugságok sorozatával nyerték meg a 2006-os választást is. Hogy ki volt akadva Gyurcsány Ferenc, hogy nem lesz vizitdíj, vonja vissza, ne beszéljen ilyesmiről! És ezért vagyunk itt, és ezért lesz népszavazás. Ennél hazugabb társaságot a Föld a hátán még nem hordott! Jó lenne önkritikát gyakorolni, és amit eddig tagadtak, azt elismerni, töredelmesen beismerni, és bocsánatot kellene kérni a néptől, a társadalomtól!

Március 8-án lesz a népszavazás, ahogy elhangzott többször is. (Jauernik István: 9-én.) Bocsánat, 9-én. Ennek okán a nyugdíjas-társadalom tagjaihoz fordulok, akiket kivétel nélkül megkülönböztetett tisztelettel köszöntök. A rövid visszatekintés után még rövidebbre fogom, a tervezettől való eltérés miatt. Önök felépítették az országot, nyugdíjasok. A gyárat, az üzemet, az üdülőt, mindent felépítettek, teljes lett az ország vagyona. Tíz körömmel védte a pártállam, és aki ehhez hozzá mert nyúlni, szigorúan büntették. Jött a rendszerváltozás, ez az elvi szempont megváltozott: elviszem, pont. Ez lett az állami vagyonból, uraim. Az üdülőket körbekerítették: magánterület. Nem mehet be az a dolgozó, aki építette kommunista szombatokon és egyéb szabadidejében. Nem mehet be! (Keller László mosolyog.) Ne mosolyogjon és ne nevessen! Szálljon magába és térjen észhez! Vagy ha nem tudja felfogni, hogy mit mondok, akkor hajtsa le a fejét! Szégyenteljes, hogy ezen nevet. Tessék megnézni a zamárdi üdülőt: magánterület, idegeneknek belépni tilos! És ott végezték a munkájukat, meg szerte az országban, meg Lellén, meg Őszödön. Mindenütt ellopták a vagyonokat, amiket a dolgozók felépítettek, kérem szépen.

Bizonyára, kedves nyugdíjasok, önök is megkapták a kormány szórólapját. Azt mondja: "Fizetni senki sem szeret, de tudjuk, az életben semmi sincs ingyen." Most válaszolok Kincses államtitkár úrnak is, aki azt mondta, hogy vissza lehet térni az ingyenességre. Államtitkár úr, ön UFO-val jött le a Földre, és nem tudja, hogy itt járulékfizetési kötelezettségek voltak évtizedeken keresztül, és ezért voltak jogosultak az emberek milliói az egészségügyi ellátásra?

(9.50)

Milyen ingyenességről beszél maga, államtitkár úr? Most a Kincses úrhoz szólok. Próbáljuk reálisan értékelni a dolgot! Negyven évig volt olyan is, de harminc évig biztosan fizettük a járulékokat.

A kormány tanújelét adja annak, hogy szociális érzékenysége semmi nincs, mert 2002-ben jóléti változást ígért, és lett egy országos, minden társadalmi és életcsoportra kiterjedő szegénység; nagycsaládosok, cigányok, nyugdíjasok és a munkanélküliek. Ezért kell elmenni március 9-én szavazni, kedves nyugdíjasok és kedves lakosai az országnak, és mind a három kérdésre igennel kell válaszolni. Mert se erkölcsi, se gazdasági alapja nincs a vizitdíjnak - jó gazdaságpolitikát kellett volna csinálni, és akkor nem jutottunk volna ide -, ugyanígy a kórházi díjnak se. A főiskolai hallgatóknál pedig, tisztelt uraim, hadd mondjam el, én három h-betűsként lettem diplomás. Ha most a szegény családok gyerekeit - mint amilyen én is voltam - kituszkolják az egyetemekről, akkor nem lesz diplomás ember abból a népi kategóriából, akik ezt megszerezték.

Arra kérem a nyugdíjasokat, hogy pártállásra való tekintet nélkül menjenek el, mert itt párthovatartozástól függetlenül minden nyugdíjasról szó van. Egyforma a gyógyszer, egyforma a vizitdíj, egyforma a tandíj, egyforma minden sarc - beszéljünk sarcról, amiről az előbb szóltak -, és ennek még nincs vége, kedves nyugdíjasok, kedves nagycsaládosok, kedves cigány családok, kedves munkanélküliek.

Március 9-én dönthetünk a saját sorsunkról. Három igennel szíveskedjenek szavazni!

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu