DR. NAGY ANDOR, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Ha stílszerű akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy dicsérni jöttem a klímastratégiát, nem temetni. Tényleg jó lelkiismerettel mondhatom ellenzéki képviselőként is, hogy ezt a stratégiát végre dicsérni is lehet. Ez egy jó színvonalú munka. Ahogy az előttem szólók is megemlítették, talán könnyebb dolga is volt a környezetvédelmi tárcának, mint a gazdasági tárcának az energiastratégia esetében, hiszen itt volt egy VAHAVA-program, amely egy kiváló munka, s ha megnézzük, akkor ennek a stratégiának a vázát, az alapját valójában ez a program adja. Jó lelkiismerettel lehet egyetérteni e stratégia hármas célkitűzésével, mind a CO2-kibocsátás, mint az alkalmazkodás, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, mind a klímatudatosságnak a stratégiába való beemelése kérdésével.

Ma egy fontos és időszerű témát tárgyalunk. Időszerűnek mondanám azért, mert mindannyian tudjuk, hogy január 23-án az Európai Bizottság elfogadta azt az úgynevezett harmadik energiapolitikai csomagot, amelynek már a neve is nagyon beszédes, ugyanis ennek az a neve, hogy klímaváltozási és energiacsomag. Az Európai Bizottság már összekapcsolja a két ügyet, amit mi még nem tettünk meg. Én is azt mondom, hogy aki komolyan gondolkozik Magyarország jövőjéről, akár a gazdaság, akár a környezet, a természet jövőjéről, az akkor jár el helyesen, ha ezt a kettő ügyet egyben szemléli. Időszerű ezzel foglalkozni, mert ezekben a hónapokban, hetekben dől el, hogy az egész Európai Unió gazdaságfejlesztése milyen energiastratégiára fog alapulni, ebben a bizniszben kik vehetnek részt, mekkora lesz a megújuló energia részesedése, milyen CO2-kvótákat kapnak majd az egyes iparágak - ugye, nem nemzetállamok, mert a rendszer meg fog változni, és Brüsszel fogja kiosztani a kvótákat, nem az egyes tagállamok.

Fontos az ügy, és egyetértek a miniszter úr helyzetértékelésével. A világpolitikában ma ez az egyik slágertéma. Komoly politikusok ma már nem kérdőjelezik meg azt, hogy van klímaváltozás; vannak politikusok, akik ezt vitatják. Innen nem messze, Csehországnak van egy olyan köztársasági elnöke, aki szellemesen, néha szórakoztató módon cáfolja ennek a tényét is, és közgazdászként hoz fel nagyon érdekes érveket, hogy mi is ez az egész humbug.

(13.10)

Vannak emberek, akik azt mondják erre a témára: nem is bizonyított az, hogy ez az egész globális fölmelegedés az ipari forradalomnak, az emberi tevékenységnek köszönhető, de azt gondolom, hogy ezek az emberek kisebbségben vannak. Érdemes meghallgatni a véleményüket, de azt hiszem, hogy ma a tudomány is és a politika nagy része is - legalábbis aki erről felelősen gondolkodik - egyetért abban, hogy a globális felmelegedés létezik. Nem szerencsés, ha ez 2 százalék fölé megy, és meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy ez ellen lehessen védekezni.

Azonban azt is érdemes itt elmondanunk, és látnunk kell, hogy talán azoknak is igazuk van, akik megkérdőjelezik az egész kiotói folyamat hasznosságát, illetve hatékonyságát. Azt láthatjuk, hogy az Európai Unió próbál éllovas lenni a klímaváltozás elleni küzdelemben, de erre a globális problémára egyelőre lokális válaszokat tudott adni.

A kiotói egyezmény is egy lokális válasz bizonyos szempontból, hiszen jelentős államok nem írták alá, tehát nem voltak az egyezmény hatálya alatt, akár az Egyesült Államok vagy Kína, India. És ha megnézzük, hogy a kiotói rendszer bevezetése óta csökkent-e a világ CO2-kibocsátása olyan mértékben, ahogy ezt szerettük volna, akkor csalódottnak kell lennünk, mert nem csökkent. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell valamit tennünk, de érdemes azért megfontolni azt is, hogy ha már 2012-ben lejár a kiotói rendszer hatálya, és át kell állnunk egy teljesen új rendszerre, akkor figyelembe vegyük azt, hogy például a közlekedést vagy a lakosságot hosszú távon nem kell-e ebbe a rendszerbe bekapcsolni, jelenleg ugyanis kívül van, miközben a CO2-kibocsátás nagy részéért a közlekedés is és a lakosság is - ahogy ezt talán Orosz Sándor említette - Magyarországon talán egyharmadnyi arányban felelős.

Szeretnék reagálni néhány dologra, amit a miniszter úr mondott. Kezdeném, ahogyan fölvezettem, hogy mi az, amit érdemes dicsérni ebben a stratégiában. Hadd emeljek ki néhány, szerintem tényleg pozitív dolgot: ilyennek tartom az úgynevezett integráció elvét. Végigolvasva ezt a stratégiát, az én fejemben az integrálás elve két dolgot jelent. Az egyik az, hogy attól integrál a stratégia, vagy azt célozza meg az integrációval, hogy a stratégiában megfogalmazott szempontokat vetítsük rá az összes kormányzati stratégiára. Milyen jó lett volna, ha lett volna éghajlat-változási stratégiánk már akkor, amikor például az Új Magyarország fejlesztési tervet elfogadtuk, mert mennyivel egyszerűbb lenne ma dönteni a regionális fejlesztési tanácsoknak programokról, például az éghajlatváltozás szempontjából, ha lett volna ilyen stratégiánk. Ezért, ha ezt elfogadjuk, akkor óhatatlanul felmerül majd az igénye annak, hogy legalább 2013-tól érvényesítsük a fejlesztési programokban is ezt a szempontot. Ez szerintem egy helyes dolog. Ez tehát az egyik része az úgynevezett integráció elvének.

A másik, ha jól értem, akkor az az, hogy a klímaváltozást ne ágazati problémaként fogjuk fel, hanem legyen úgymond integrációként jelen valamennyi tárcának, így a gazdasági, a földművelésügyi, a környezetvédelmi tárcának, de egyéb tárcáknak is a gondolkodásában.

Itt megállnék egy pillanatra, mert azért ez nem olyan egyszerű dolog. Ahhoz, hogy ennek legyen hatása is, ez a stratégia kitalált egy szervezetrendszert. Két bizottságot említenek meg a stratégiában. Az egyik az úgynevezett éghajlat-változási bizottság, amely, ha jól értem, akkor egyfajta talán tanácsadó szerv is, de akár lehetne ellenőrző szerv is, a másik pedig maga az éghajlat-politikai munkacsoport, amely a tárcavezetőket foglalja magába, és ezek között mintegy primus inter pares, a környezetvédelmi miniszter képviseli az éghajlatváltozás szempontjait.

Látom a nehézségeket abban, hogy ez a rendszer jól működjön, de lehet egy kísérletet tenni arra, hogy ilyen formában próbáljuk meg a kormányzati logikába beépíteni az integráció elvét. Itt szeretném fölvetni azt, hogy ha már úgyis létrejön a fenntartható fejlődés nemzeti tanácsa, fontoljuk meg, hogy ennek az elnökét nem célszerű-e bevonni valamilyen formában a stratégia végrehajtásába is, nehogy az a helyzet álljon elő, hogy létrehozunk rengeteg bizottságot, és ezek egymás mellett dolgoznak, és ezek a rendszerek nincsenek összetolva. Úgyhogy igyekszem is majd még a részletes vita előtt egy olyan módosító indítványt benyújtani, ami a fenntartható fejlődés nemzeti tanácsának a szerepét valamilyen módon beteszi ebbe a rendszerbe, mert azt gondolom, érdemes lenne ezt megtenni.

Pozitívumként emelném ki a harmadik célkitűzést, ami a klímatudatossággal kapcsolatos. Ha belegondolok abba, hogy mennyi feladat vár ránk, politikusokra abban is, hogy érthető módon tudjuk ezt az ügyet eladni a lakosságnak - mert az a nyelv, amit akár mi is beszélünk, nehezen érthető. Sokszor még maguk a képviselőtársaink sem értik azt a nyelvezetet, amit használunk, sokan nem is tudják, hogy mi az, hogy klímaváltozás, mik az összefüggések. És ahhoz, hogy a klímatudatosság hatékony legyen, rengeteg teendőnk lesz, és külön örülök annak, hogy ezt egy külön célkitűzésként ez a stratégia megcélozza, mert ezt le kell fordítani a mindennapi gyakorlatok nyelvére ahhoz, hogy ez igazán hatékonyan tudjon működni.

Mi az, amit a dicséret mellett azért szeretnék kritikai éllel megemlíteni? Az egyik ilyen téma maga a megújuló energiának a részaránya. Azzal szeretném kezdeni, hogy az én ismereteim, információim szerint a világ ma az energiagazdálkodásban egyfajta átmeneti állapotban van. Útban vagyunk az úgynevezett hidrogénalapú gazdaság felé, de a jelenlegi gazdasági fejlődés, illetve a tudomány technikai színvonala a becslések szerint ezt 2050 előtt nem tartja reálisnak. 2050 körül várható az, hogy a világ átállhat, legalábbis bizonyos százalékban egy hidrogénalapú gazdaságra.

Tudjuk azonban azt, hogy 2050-ig a rendelkezésre álló fosszilis energiák aránya csökkenni fog. Azt vitatják sokan, hogy meddig lesz kőolaj, kőszén meg gáz, de az biztos, hogy ezeknek a rendelkezésre álló mennyisége csökkenni fog. És a megújuló energiáknak az a szerepük, hogy azt az átmeneti állapotot meg tudják könnyíteni. Hogy ez most egy adott gazdaság esetében hány százalék, arról lehet vitatkozni. Ha jól tudom, akkor Magyarországra - és ezt nem is vitattuk - az Európai Bizottság 13 százalékot jelöl ki. Azt gondolom, a magyar gazdaság ennyit elbír, még érdekünk is, hogy ilyen arányban legyen jelen a megújuló energia Magyarországon. Hogy jelen lesz-e, azt majd meglátjuk, mert ha összevetjük a rendelkezésre álló pénzeszközöket meg a célkitűzéseket, akkor az én tudomásom szerint ott van némi disszonancia.

Miért állítom ezt? Olvastam a Gazdasági Minisztériumnak egy olyan számítását, amely az úgynevezett energiahatékonysági programokkal kapcsolatban úgy becsüli meg az energiahatékonyságra fordítandó összegeket, hogy az Európai Unió előírja nekünk, hogy 9 éven keresztül évi 1 százalékkal növeljük az energiahatékonyságot. Ez a minisztérium számításai szerint erre a 9 évre olyan 2300-2800 milliárd forint; remélem, hogy jól idézem a számokat. Ha 30 százalékos támogatásintenzitással számolunk, és mondjuk, vesszük a 2300 milliárdot, vagy vegyünk egy középértéket, tehát mondjuk, harmadoljuk a 2700 milliárdot, akkor is kijön 90 milliárd forint 9 évre. Ez egy nagyon jelentős összeg. A miniszter úr elmondta, hogy 110 milliárd áll rendelkezésre a KEOP-ból, 42 milliárd az Új Magyarország fejlesztési tervből, a zöldberuházási rendszerből, ha jól emlékszem, 7,2 milliárd. És ő nem említette, de az anyagban benne van, hogy olyan 3-3,2 milliárdot szintén zöldberuházásokra fordítanának a kvótakereskedelmi rendszerben keletkezett többletekből.

Ha ezeket összeadom, és figyelembe veszem, hogy jelenleg körülbelül 5,6 százalék Magyarországon a megújuló energia részaránya, hogy fogunk mi 13 százalékra feljutni, plusz megfelelni az energiahatékonysági elvárásoknak? Én úgy érzem, hogy itt a rendelkezésre álló pénzek meg a megfogalmazott célkitűzések egyelőre nincsenek egymással szinkronban.

(13.20)

A következő észrevételem nem is a stratégiával kapcsolatos, de arra vonatkozik. 2007 és 2013 között az Európai Unióban 9 milliárd eurót fogunk elkölteni, részben energiahatékonyság-növelésre, részben pedig megújuló energiaforrásokra. A 9 milliárdból 4,2 milliárd megy energiahatékonyságra, 4,8 milliárd pedig megújuló energiákra. Csehországnak sikerül az én információim szerint 2007 és 2013 között 1,19 milliárd eurót lehívni megújuló energiaforrásokra; Magyarországnak 359 milliót, jó esetben. Szerettem volna, ha ez az arány pont fordítva lenne. Csehország hasonló adottságokkal rendelkező ország, mint mi vagyunk, itt van, ebben a régióban, és mennyivel jobb lett volna, ha Magyarország lenne az az egykori szocialista tagország, új tagállam, amely mondjuk, 1,19 milliárd eurót hív le a 359 millió helyett! A 359 millió is sok pénz, félreértés ne essék, csak azt akarom ezzel üzenni, hogy ha mi komolyan gondoljuk azt, amiről beszélünk, akkor egy olyan szabályozórendszer kell, és olyan gazdaságpolitikát is kell folytatni, ami ebbe az irányba viszi az országot. S az a tény, hogy Csehország majdnem háromszor annyit fog lehívni megújuló energiára, azt üzeni, hogy ez a kormány kevésbé fokuszál a megújuló energiákra, mondjuk, Csehországhoz képest.

Végezetül még szeretnék reagálni arra a fejezetre, amely a nemzeti kötelezettségek végrehajtásával foglalkozik. Prioritásként kezeli a stratégia azt, hogy az úgynevezett európai uniós, mondjuk úgy, nemzetközi kötelezettségeknek Magyarország tegyen eleget. Szeretném megjegyezni azt, hogy van két olyan program is, amely esetében ez a célkitűzés, ez a szándék nem valósult meg. Ilyen az országos ivóvíz-ellátási program, meg az úgynevezett nemzeti cselekvési terv az energiahatékonyság kapcsán. Vegyük az elsőt. Magyarország haladékot kért az Európai Uniótól, kapott is, hogy 2009 helyett 2014-re kelljen megvalósítania az országos ivóvíz-ellátási programot. Ez azt jelenti, hogy ha jól emlékszem, majdnem 2,5 millió ember ivóvizét kell EU-szabványok szerint megtisztítanunk, addig, tehát 2014-ig ezek az emberek részben arzénos, nitrites, magas fluortartalmú vizet fognak fogyasztani. Ha prioritás a nemzetközi kötelezettségek átvétele, akkor arra is oda kell figyelnünk, hogy az ilyen, ennyi ember életét meghatározó programokat időben be kellene tudnunk fejezni.

A másik az úgynevezett energiahatékonysági nemzeti cselekvési terv. 2007. június 30-áig le kellett volna adnia Magyarországnak ezt a cselekvési tervet. Kötelességszegési eljárást indított az Európai Bizottság Magyarország ellen. Kaptunk persze haladékot erre is, de azt szeretném üzenni a kormánynak, hogy ha elfogadunk egy ilyen stratégiát, márpedig ez mind az öt párt támogatását élvezi, akkor vegyük komolyan azt, ami abban le van írva, s vegyük komolyan a határidőket is. Ezeket nem véletlenül szabja meg az Európai Bizottság. És ha olyan célkitűzések betartásáról van szó, amelyeknek betartása érdeke Magyarországnak, akkor azokat tartsuk is be.

Összefoglalásképpen tehát: ez egy jó stratégia, nemcsak általános vitára való alkalmasságát, hanem magát a stratégiát is támogatni fogja a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója. Igyekszem magam is, frakcióm is építő jellegű módosító indítványokkal ezt a stratégiát még jobbá tenni, de szerencsére azért ilyet is megélhetünk a magyar parlamentben, hogy vannak olyan stratégiai anyagok, amelyek mögé valamennyi párt fel tud sorakozni, felvállalhatja azt, és örül annak, hogy ilyet a Magyar Országgyűlés elfogadhat.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu