MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. A két előttem szóló, képviselő úr és államtitkár úr fair playről beszélt, és 300 forintos vizitdíjról. Nem ez a témám, de engedjék meg, hogy megmondjam, ha önök nem tudnák, a vizitdíj ma is ezer forint is lehet. Várják meg, amíg begyullad a fülük, menjenek el csütörtökön szakorvoshoz, az majd előír ötnapos kezelést, tessék bemenni szombaton, tessék bemenni vasárnap, ezer forint a vizitdíj ma is. Na most, ha önök így állítják, hogy 300 forint, holott én magam is, mások is ezer forintot fizetnek a kezelésekért, akkor ehhez mérten vegyük komolyan az önök egyéb érveit is.

Ez azért probléma, mert önök a társadalmi felelősséget testesítik meg. A társadalom felelősségét a kormány és a kormánypártok testesítik meg. A társadalomnak felelőssége van az egyénekkel szemben. Miért? Mert a saját fennmaradásában érdekelt a társadalom. Mit kell tennie a társadalomnak, hogy fennmaradjon? Meg kell oldania a reprodukcióját, legyen elég gyerek - hát, itt vannak kívánnivalók, ez más kérdés -, legyenek szervező, működtető tagjai a társadalomnak. Honnan lesz szervező, működtető tagja? Onnan, hogy oktat az állam, oktatja a társadalom a saját fiataljait, a következő generációt.

Ez az oktatás az, ahol megint csak problémák vannak. Szóvirágokat látunk a nagy plakátokon, óriásplakátokon, Cambridge, Oxford és a magyar oktatás egy szinten. Sajnos, nagyon nincs egy szinten, sajnos egészen más oktatási lehetőségek vannak jobb nyugati egyetemeken és nálunk. Nálunk a támogatást csökkentik, szétverték a K+F-et, az oktatók egzisztenciáját, akik évtizedeket töltöttek el, tönkretették. Sajnos, ma az az eredmény, hogy a hallgatókat nulla szakmai tudással, nulla pedagógiai tapasztalattal felsőbb évfolyamosok, doktoranduszok oktatják. Hová lettek a nagy oktatók? Ez sajnos nem egy egyetemen megtörténik. Eredmény, hogy fogy az oktatói létszám, eredmény az, hogy a kikerülő szakemberek messze nem lesznek olyan szakmai tudással felvértezve, mint régebben. Ezért kérünk most tandíjat?

A tandíj kérésével szemben egyet tudunk mondani, hogy a diákhitel pillanatnyilag arra elegendő, hogy a kollégiumot és a bérletét kifizesse a hallgató. Arra már nem elegendő, hogy vegyen tankönyvet is, és vegyen élelmiszert is; vagy vacsorázik, vagy könyvet vesz. Természetesen segít a család, de ha azt érzi az a hallgató, hogy a társadalom nem törődik vele, és csak a családjára számíthat, és neki a családján kell élősködnie, akkor mit fog mondani, amikor végez? Elmegyek Nyugatra nagyobb pénzért, azért, hogy a családomnak visszaadjam, nem érdekel engem az a társadalom, amelyik olyan lehetetlen helyzetbe hoz, hogy a család nélkül nem tudom magamat fenntartani.

Ha a társadalomban elültetjük - márpedig a kormányzat elülteti - azt a gondolatot, hogy én nem fizetem másoknak a tanulását, ezt az önző gondolatot elülteti, mi lesz ebből? Egy dolog lehet ebből, hogy az az egyén, akivel így törődik a társadalom, szintén nem fog felelősséget érezni a társadalom iránt. Ha én nem fizetem ki az egyetemistának a tanulmányait, a végzett orvos nem fog gyógyítani, a mérnök nem fog házat építeni, azt nézi, hol kereshet többet, és nem törődik a társadalmi kötelezettségeivel.

Fair playről beszélt Juhász Ferenc képviselő úr és Kincses Gyula államtitkár úr. A probléma az, hogy vízilabdában vagyunk most itt, ebben a társadalomban. Igen, a kormány az intézkedéseivel víz alá húzza a polgárait, és ott tépi a nadrágját, meg amit talál, ahogy azt az államtitkár úrtól hallottuk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu