ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Igazán bízom benne, hogy a döntőbizottság Budapestet fogja az EIT központjául, székhelyéül választani, hiszen ez nagyon fontos lenne, mint ahogy említettem már, hiszen nemcsak a fiatal kutatók megtartásában segítene, hanem ösztönözné a kormányt, hogy a kutatás-fejlesztésre több fizikai és humán erőforrást biztosítson.

Azonban az ön válaszában arra az énáltalam feltett kérdésre nem kaptam választ, hogy a lobbitevékenységen túl - illetve két választ mondott - milyen egyéb segítséget próbál nyújtani a kormány ahhoz, hogy ezt a székhelyt elnyerjük. Arra szeretnék rákérdezni, hogy pluszforrásokat szán-e erre a kormány. Kijelölte-e vagy vannak-e már tervek arra, hogy hol fog ez a központ elhelyezkedni? Tudjuk, hogy az lenne a jó, ha a GDP 3 százalékát költenék kutatás-fejlesztésre. Magyarországon nagyjából 0,8-0,9 százalékot költ az elkötelezett magyar kormány a kutatás fejlesztésére, említhetném a korábbi problémákat a Kutatási és Innovációs Alapnál. Tehát az elkötelezett kormányunknak a tevékenységét nem látom arra irányulóan, hogy lenne esélyünk az EIT székhelyét idehozni Magyarországra.

Várom válaszát. (Taps az MDF soraiból.)

Forrás: parlament.hu