CSIZMÁR GÁBOR, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Elöljáróban négy tényt szeretnék a figyelmébe ajánlani. 2002 februárjában a Fidesz-MDF-kisgazda-kormány állt az ország élén, ön akkor államtitkárként dolgozott.

Másodsorban: a magyar kormány, sem a 2002 márciusában, sem a május 27-e után hivatalban lévő kormány nem avatkozott be az ukrán belpolitikába (Révész Máriusz: Ajajaj!), a választási rendszerbe. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem ám, bizony!)

Három: a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság nem ítélte el a magyar kormányt, magyar szereplőt egyáltalán nem.

Négy: a mostani ítélet, amelyet kihirdetett az Emberi Jogi Bíróság, még nem jogerős.

Ezek után a kérdéseire válaszul. A magyar kormány, következetes politikát követve, a külhoni magyarok választott, legitim vezetőit tekinti tárgyalópartnernek az őket érintő kérdésekben. Tekintettel arra, hogy Kárpátalján két szervezet is képviseli a magyarságot, mindkettőjüket tárgyalópartnernek tekintjük.

Megmosolyogtatónak tartom, hogy éppen Németh Zsolt képviselő úr beszél diszkriminálásról és megosztásról, miközben a Fidesz folyamatosan tevőlegesen is beavatkozott a határon túli magyar pártviszonyokba. Elég, ha visszaemlékezünk a nemrégiben lezajlott romániai európai parlamenti választásra, amikor is a Fidesz elnöke személyesen lépett fel az egyik jelölt mellett, mellékesen Németh Zsolt képviselő úr kíséretében. Ezzel szemben a kormány következetesen érvényesíti azt az elvet, miszerint minden legitim külhoni magyar pártnak helye van a tárgyalóasztalnál.

A magyar szervezetek és vezetőik a legitimitást nem a magyar kormánytól és nem is az ellenzéktől nyerik, hanem a saját közösségüktől kapják, és ez igaz mindkét kárpátaljai magyar szervezetre, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségre és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségre is, ezért mindkettő legitim szereplője nemzetpolitikánknak.

A képviselő úr előtt is nyilván ismert, hogy így épülnek fel a Regionális Egyeztető Fórum, a Magyar-Magyar Kormányzati Konzultáció és a Szülőföld Alap kollégiumai is. A KMKSZ képviselői minden fórumon jelen vannak, a támogatások felhasználásába érdemi beleszólásuk van. A politikai csatározások ellenére a Szülőföld Alap pályázatairól többnyire konszenzusos döntés születik. A kapcsolattartási támogatás lebonyolítására a két párt közösen hozta létre az Unió Alapítványt. A KMKSZ-t mint társadalmi érdek-képviseleti szervezetet évek óta folyamatosan működési támogatásban részesítjük.

Mindezek alapján érthetetlen számomra a képviselő úr azon állítása, hogy nem tekintjük partnernek a KMKSZ-t, és hogy a támogatásokból tudatosan kirekesztenénk. Mivel a tények ennek teljes egészében ellentmondanak, szerencsésebbnek tartanám, ha a hasonló félrevezető és alaptalan állítások helyett inkább a munkára koncentrálnánk, arra, hogy mivel is lehet segíteni a valóban nem könnyű helyzetben lévő kárpátaljai magyar közösségnek.

Kérem a képviselő urat, kímélje meg a kárpátaljai magyarokat a belpolitikai használatra szánt üzenetektől, és ne szítsa tovább a feszültséget a két szervezet között. Többszörösen is tapasztalhattuk, ez a megosztó, kirekesztő politika nem vezet sehová, és legkevésbé a magyarságnak használ. A kormány Kárpátalja esetében is arra törekszik, hogy elősegítse a két magyar szervezet közötti együttműködést, mind az össznemzeti jelentőségű ügyekben, mind pedig a kapcsolattartási támogatás vagy a vereckei emlékmű ügyében.

Kérem válaszom szíves elfogadását. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu