DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Képviselő úr, én javasolnám tanulmányozásra a 2008. évi költségvetési törvényt, ahol világosan látja, hogy az egészségügynek magasabbak a lehetőségei, mint 2007-ben voltak. Érdemes a 2007-et 2006-tal is összehasonlítani.

Hogy nagyon világos legyek: ahogy azt képviselő úr is elmondja, ez a népszavazás bizony kárt okoz az egészségügynek 60 milliárd forint értékben. Ennek a kárnak keressük a forrását. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Jó gazdaságpolitika kell!) Hogy nagyon világos legyek megint: azt látja a kormány, és azt látom egészségügyi miniszterként, hogy mindent meg kell tennünk a károk enyhítése céljából. Legfeljebb enyhíteni tudjuk ezt a hatalmas kárt, amit a Fidesz ezzel a népszavazással okozott az embereknek, okozott Magyarországnak, és okozott a magyar egészségügynek. (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból.) A kárenyhítés céljából már elkezdődött a szakértői munka a tárcánál, és széles körű konzultációkat tervezünk a szakmával, képviselő úr, a szakma azon képviselőivel, akik megértik azt, hogy miről szólt ez a népszavazás.

Köszönöm. (Kontur Pál: Mondjál le, és ne pusztíts tovább!)

Forrás: parlament.hu