DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Képviselőtársaim! Bár az előttem szóló képviselők már feltették a kérdést, kénytelen leszek megismételni, mert miniszter asszony nagyon sok fontos dolgot válaszolt, csak éppen arra a kérdésre nem válaszolt, hogy hogyan képzeli a folytatást most, hogy a népszavazás megszüntette a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.
Maga a vizitdíj, meggyőződésem, és ennek itt, a parlamentben is sokszor hangot adtunk, az alapellátásban inkább káros, mint hasznos eszköz. A világ számos országában létezik, és egyre több olyan ország van, amelyik azon gondolkodik, hogy ezt az eszközt megszünteti az alapellátásban. Például Hollandia már megtette, és mások is ezen gondolkodnak, miniszter asszony, mert az első hozzáférés beszűkítése a későbbiekben növeli a rendszer kiadásait. Az erről szóló tanulmányokat ön bizonyára ismeri. Éppen ezért azt gondolom, hogy pusztán csak leegyszerűsítésként kezelni azt, hogy a vizitdíj megszüntetése mennyiben volt az egészségügy számára szerencsés vagy nem szerencsés, nem helytálló. A vizitdíj megszüntetése az én meggyőződésem szerint szakmai okokból is helyes volt, nem csak amiatt, hogy az emberekkel kétszer fizettetik meg ugyanazt.
Tehát kérdezem miniszter asszonytól, mivel az egészségügyi alapellátásban, akár elismeri ön most, akár nem, de a költségvetési vitában világos volt, bekalkulálták a vizitdíj bevételét a háziorvosi praxisok jövedelmébe, ennek következtében ezt a kieső díjat, azt gondolom, kötelessége pótolni a mindenkori kormányzatnak. Arra volnék tisztelettel kíváncsi, hogy ezt a pótlást hogyan tervezi végrehajtani miniszter asszony, mely költségvetési forrásokat fogadja el az idei évre, illetve mely forrásokat jelöl meg 2009-re.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés