DR. MAGDA SÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! A miniszter úr válaszát elfogadom. A következő megjegyzéseket szeretném tenni, és miniszter úrtól azt kérem, hogy a "földért életjáradék" negyedik programot lehetőleg minél rövidebb időn belül fejezzük be, úgy, ahogy ígérte.

(15.10)

Azt szeretném kérni, hogy nagyobb ellenőrzést kell gyakorolni az NFA-nál, annak ellenére, hogy kikerült a minisztérium kezéből.

A többi kérdésre adott válasz számomra igazán öröm, de azt hiszem, mind a kormánypárti, mind az ellenzéki, agráriumért aggódó képviselőknek fontos, hogy a szőlőkivágás megáll, sőt, inkább a telepítésre, a rekonstrukcióra kerül a hangsúly. Az is fontos, hogy a hegyközségek döntenek ebben. Biztos vagyok abban, hogy Magyarországon ezzel az intézkedéssel újból életképes, versenyképes szőlő- és bortermelés alakul ki.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu