DR. SÁNDOR KLÁRA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Akadémiai Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném azt elmondani, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége természetesen támogatja a jelentés elfogadását, de azért annyira nem szeretnék önkorlátozó lenni, hogy itt rögtön be is fejezzem, annál is kevésbé, mert nagyon fontos dolgokról esik most itt szó a magyar parlamentben ennek a jelentésnek a kapcsán, és azt gondolom, hogy ilyen szempontból is nagyon jó, hogy ilyen jelentéseket kapunk, és hogy ilyen alapos, előkészített munkát kaphattunk a kezünkbe.

Többen beszéltek már erről, úgyhogy én erről csak rövidebben szeretnék, hogy Magyarország helyzete milyen ma a többi európai országhoz képest. Egyrészt azt állapíthatjuk meg, ami nem különösebben örvendetes, hogy lassan a leszakadó országok közé kezdtünk tartozni, hiszen a GDP 1 százalékát fordítjuk kutatásra és fejlesztésre, és ez nagyon messze van még attól a 3 százaléktól, amit a lisszaboni célkitűzés értelmében mi is szeretnénk majd elérni.

Azt is látjuk - ahogy ez már elhangzott -, hogy az EU átlaga is viszonylag messze van még ettől a 3 százaléktól, bár nem olyan messze, mint a miénk, és erre azért kell nagyon odafigyelnünk, mármint hogy nem szabad a leszakadó országok csoportjába tartoznunk ebből a szempontból sem, mert a jelentés szerint is egyértelmű az összefüggés a K+F ráfordítások mértéke és az adott ország versenyképessége, életminősége között. Nagyon fontosnak tartom, hogy erre az összefüggésre odafigyeljünk, akkor is, ha nem derül persze egyértelműen ki, hogy az együtt előfordulásban a kauzalitás, ha van, akkor milyen irányú, de azt gondolom, mindenképpen legalábbis interakció van a ráfordított pénz és az életminőség között vagy a versenyképesség között. Nevezetesen arra gondolok, hogy persze meg kell vizsgálni, hogy azért fordítanak-e rá többet, mert nekik már nagyon jó az életminőségük, és sokat tudnak ráfordítani, vagy azért lett nagyon jó az életminőségük, merthogy nagyon sok pénzt fordítottak erre. Azt gondolom, hogy mindenképpen interakció van a két folyamat között, de ez azt jelenti, hogy nekünk több pénzt kell kutatásra fordítanunk.

A ráfordítások összetételével van leginkább gond Magyarországon, ezt is sok hozzászólótól hallottuk már. Az állami ráfordítás már elérte az uniós országok átlagát, ezt a bizonyos 0,7 százalékot, és nagyon örvendetes az is, hogy a gazdaságfejlesztési operatív program prioritása a kutatás-fejlesztés, és hogy a keret egyharmada ebbe az irányba lesz majd kifizetve.

Az is örvendetes, hogy egy évvel ezelőtt a kormány 2007. március 28-án elfogadta a tudomány-, technológia- és innovációpolitikai stratégiát, és ezt elkezdtük megvalósítani. Nem mondom azt, hogy nem lehet soha több állami ráfordítást kutatás-fejlesztésre fordítani, természetesen lehet és örvendetes is, de az elsődleges az lenne, hogy most már a gazdaság, a vállalkozói szféra alacsony részvétele változzon meg, és legyen sokkal nagyobb arányú. Erről az elnök úr is beszélt és sokan mások is beszéltek, akik hozzászóltak.

Tudjuk, hogy alacsony a tudásáramlás foka a gazdaság és a kutatás között, ez mindkét félnek hátrányos, tehát az lenne a jó, ha ez minél előbb megváltozna. Legalábbis jó folyamatok indultak el, a jelentésből azt olvashatjuk, hogy a kutatók számának a belső arányváltozása olyan irányt mutat, hogy megkezdődött a gazdaság szereplői által foglalkoztatott kutatók számának emelkedése, tehát elkezdett növekedni az ő számuk.

A tudományos utánpótlás kérdését a professzor úr az előbb említette. Teljesen egyetértek azzal, hogy mindenképpen nagy figyelmet kell rájuk fordítani, én is a közoktatásról is és más aspektusokról is beszélek majd itt néhány szóban. Nyilván meg kell itt említenünk, hogy nem önmagában a PhD-képzésben részt vevők számával van a baj, pontosabban csak némely területeken. Én most saját területemen maradok, és nem a természettudományokról, hanem a bölcsészettudományokról beszélek vagy a társadalomtudományokról talán kitágítva. Azt gondolom, hogy vannak olyan intézmények - itt a minőség problémája is rögtön bekapcsolódik -, ahol szabályos PhD-gyárak működnek. Ez mindenkinek rossz, rossz azoknak, akiknek a PhD-jük igazán értékes, és rossz azoknak, akik egy ilyen értéktelen papírt kapnak.

Itt kell megemlíteni azt a szemléletet, amit néhány évvel ezelőtt hallottam - azt remélem, hogy egyre kevesebbet hallunk ilyeneket, de a professzor úr persze nem mondta ezt -, hogy sokan vannak, a legtehetségesebbeket majd elviszi a gazdaság. Ez nem baj természetesen, sőt, ahogy az aránytalanságokból látjuk, az lenne a legjobb, ha elvinné őket a gazdaság. Nagyon nagy szerepet kapnak a tudományos egyetemek és a tudományos kutatóintézeti hálózat; azt nem mondom, hogy helytelenül, hiszen a tudáspotenciál még ma is jelentős mértékben ott van, de aránytalanul nagy szerepet kapnak a gazdaságban foglalkoztatott kutatókhoz képest a kutatás-fejlesztésben. Ez azt jelenti, hogy az ő számukat kell nyilvánvalóan növelni, megtartva természetesen a kutatóintézeti hálózatban, illetve az egyetemen dolgozó kutatói státusokat, tehát semmiképpen nem a meglévő számot kell megtartani és az arányokat megváltoztatni, hanem olyan mértékben megváltoztatni a belső arányokat, hogy a gazdaságban dolgozó kutatás-fejlesztők legyenek még többen, mint ahogy manapság vannak. Azt gondolom, hogy ehhez persze egyetemi, utánpótlás-nevelési és társadalmi szemléletváltoztatásra is szükség van, több szempontból is.

Itt térnék rá arra, amit mindannyian tudunk, hogy nincs elég műszaki és természettudományi területen végzett diplomás. Én is azt gondolom, hogy tovább kell növelni a keretszámokat, ez egyébként már megkezdődött, tovább kell folytatni ezt a folyamatot, de a másik oldalon is probléma van: egyelőre nem nagyon vannak jelentkezők, akik betöltenék ezeket a helyeket. S az meg mégsem normális állapot, ami néhány évvel ezelőtt egyébként konkrét esetként előfordult, hogy 72 felvételi ponttal lehetett elméleti fizikusnak bekerülni egy magyarországi felsőoktatási intézménybe, ami nem nagy dicsősége sem az egyetemnek, sem a hallgatónak, sem az elméleti fizikának; azt gondolom, hogy nem őket várják az egyetemek tárt karokkal, különösen nem ilyen szakra.

Ahhoz, hogy ezen változtassunk, hogy legyenek felvehető hallgatók ezeken a műszaki és természettudományos területeken, nyilvánvalóan - és ezt is nagyon sokan mondták - a közoktatásban rendkívül jelentős előrelépéseket kell tennünk, több szempontból. Az egyik az, hogy módszertanban és szemléletben nagyon sokat kell változnia a közoktatásnak szerintem ahhoz, hogy vonzóvá tegye ezeket a tantárgyakat a gyerekek számára. Azt gondolom, hogy most olyan lehetőség előtt áll a magyar pedagógia és a magyar közoktatás, ami egyike azoknak, amit a tudomány adott nekünk, és nyugodtan felsorolhatjuk a mobiltelefonok és a számítógépek mellett, mert gyakorlatilag ugyanarról van szó: a digitális táblákról beszélek értelemszerűen. Tudjuk azt, hogy pedagógiai forradalmat jelentett annak idején, amikor Comenius egyszerű képeket tett az Orbis pictusba, a könyvébe, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy sokkal hatékonyabb módszert tudott így bevezetni az oktatásba.

(11.40)

Akkor gondoljuk el azt, hogy az az eszköz, amely a lehető legteljesebb módon imitálja a világot, a digitális virtualitásról van szó nevezetesen; hogy az, amelyik most már nemcsak képeket közöl, hanem összefüggéseket, folyamatokat és mozgást mutat, micsoda kognitív forradalmat jelent, és ezekből a tulajdonságokból következően természetesen kognitív szempontból a lehető legjobb környezetet biztosítja a gyereknek egy jó tanár mellett, persze, a legjobb kognitív környezetet biztosítja a természettudományos tárgyak tanulásához elsősorban, de persze a humán tudományokhoz is, az most megjelenik majd lehetőleg, azt remélem, hogy minden iskolában és minél több osztályteremben, és egy olyan pedagógiai, módszertani, szemléletbeli változást hoz, amely egyébként majd megnöveli a természettudományok iránt érdeklődő diákok számát, olyan tananyagokkal persze, amelyek a gyerekek életkori sajátosságaihoz a leginkább illeszkednek.

Teljesen egyetértünk azzal, sőt az SZDSZ oktatáspolitikusai nagyon régóta szeretik azt a gondolatot, hogy a természettudományok legalábbis részben, de szerintünk akár teljesen az első időkben, az 5-8. osztályban integrált formában, természetismeretként kerüljenek a gyerekek elé, később akár a gimnáziumban is. Teljesen egyetértünk azzal is, hogy a természettudományos érettségi akár váljon kötelezővé. Nem szeretnek liberálisok kötelező dolgokról beszélni, de ebben az esetben azt gondolom, hogy nyugodtan megengedhető és szükséges akár az, hogy egy integrált természetismeret tantárgyat válasszon a diák az érettségi tárgyának, akár az, hogy valamelyik természettudományos tárggyal váltsa ezt ki, mert nyilvánvaló, ha orvosi egyetemre megy, akkor más tudásra van szüksége, mint ha, mondjuk, magyar szakosnak vagy történelem szakosnak megy.

De egyetértek Pálinkás professzor úrral, a természettudományos műveltségre legalább olyan szükségünk van, mint a humán műveltségre. Én bölcsészként nagyon gyakran tapasztalom azt, hogy természettudományból, műszaki területről érkező emberek tulajdonképpen megpróbálják igazolni, hogy ők milyen műveltek, mondjuk, irodalomtudományban vagy történelemben. Nagyon kevés olyan bölcsésszel találkoztam még, aki megpróbálja bemutatni ennek az ellenkezőjét, hogy ő milyen felkészült, mondjuk, a természettudományokból vagy akár matematikából. Én könnyen mondom ezt, mert a felvételi beadásakor az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy természettudományi vagy bölcsészettudományi karra megyek, de azt gondolom, az lenne a jó, ha minél több diák lenne ezzel így, és mind a kettőből olyan tudást kapna a közoktatásban, olyan érdekes tudást kapna, olyan módon kapna tudást, hogy ne is tudja nagyon könnyen eldönteni, hogy melyik a legérdekesebb része a világnak, vagy melyik a legérdekesebb kutatási aspektusa a világnak.

A társadalomtudományokra még néhány mondat erejéig rátérve: a jelentésből egy kicsit hiányoltam a társadalomtudományokat. Értem, hogy science-ről szól, és bizonyos kultúrákban, bizonyos nyelvhasználati formákban a science a társadalomtudományokra és a humán tudományokra nem vonatkozik, de nyilvánvalóan a Magyar Tudományos Akadémián nem ez a helyzet, tudom. Azt is tudom, hogy bizonyos grafikonokban szerepel, tehát nyilván, amikor pályázati pénzekről és egyebekről van szó, akkor igen. De azért, ha már ott tartunk, hogy a gazdaságban mi hasznosítható és mi nem, akkor hadd mondjam el: azt gondolom, hogy a társadalomtudományok, amelyek par excellence alkalmazott tudományok, hiszen eleve az adataikat empirikus módon a társadalomból veszik, és azt gondolom, hogy kötelességük visszafordítani a megkapott tudást a társadalom javára, ezt teszik is egyébként.

Azt gondolom, hogy akár a humán tudományokban is nyugodtan lehetne az alkalmazott tudományoknak sokkal nagyobb szerepet kapniuk. Ehhez is szemléletváltásra van szükség. Nálunk egy kicsit fordítva van, mint amikor azt halljuk, hogy az alapkutatásokat kell védeni az alkalmazott tudományokkal szemben, én úgy gondolom, hogy az alkalmazott tudományoknak a humán tudományokban is sokkal nagyobb presztízst kellene kapniuk, hiszen Nyugaton, az Egyesült Államokban, Kanadában, Nyugat-Európa bizonyos országaiban léteznek olyan alkalmazott humán tudományok, amelyekből nagy haszna van a társadalomnak. Akár a törvényszéki nyelvészetet mondhatnám itt, akár a művészet- és kultúrapszichológia, művészet- és kultúraszociológia eredményeit vagy akár egy Magyarországon is most lábra kapó új tudományág, a humán információtudomány eredményeit. Nyilvánvaló, hogy a humán tudományokat is lehet olyan irányba ösztönözni, hogy minél nagyobb szerepet kapjon az alkalmazott kutatás kutatásszinten is. Ahogy mondtam, semmiképpen nem az alapkutatások ellen szeretnék beszélni, de itt nagyon sokan beszéltek már az alapkutatások jelentőségéről és fontosságáról, ezekkel teljesen egyetértek.

Ami pedig a minőséget illeti, megint csak nagyon sokan vagyunk, akik mindig elmondjuk, hogy valóban sok az a bizonyos - mert elnök úr említette ezt a 72 felsőoktatási intézményt. Teljesen egyetértünk, hogy ez túl sok. De ha már létrejött, akkor nagyon nehéz őket úgy megszüntetni, hogy némelyikre rámutatunk, és azt mondjuk, hogy most akkor ezt bezárjuk meg azt bezárjuk, mert nyilvánvalóan azok, akik odajárnak, akik ott dolgoznak, nagyon elégedetlenek lennének, és nagyon nehéz azokat a kritériumokat megtalálni, amelyek alapján igazságosan megmondható, hogy melyiket lehetne bezárni és melyiket nem.

Azt is nagyon egészségtelennek találtam, találom, hogy sok olyan intézmény van, ahol nem helyi oktatói gárda, hanem innen-onnan utaztatott, úgynevezett intercity-professzorok, sokszor nem professzorok persze, de mondjuk, intercity-oktatók tartják az órákat. Nincs Magyarországon annyi oktató, kutató, amennyi felsőoktatási intézmény van, tehát amennyi el tudná látni ezt a 72 felsőoktatási intézményt. De éppen ezért kezdtünk el egy olyan folyamatot, amely megszünteti ezeket az egészségtelen állapotokat. Ezért kezdtük el azt, hogy az intercity-professzorok száma csökkenjen, és megpróbáltuk visszaszorítani a tavalyi felsőoktatási törvény módosításával a nagy számot.

Ezért szorgalmazzuk azt, a Szabad Demokraták Szövetsége nagyon szeretné, ha az Akadémiának vagy bármilyen magyar tudományos pályázatnak a zsűrije nemzetközi zsűri lenne, mert azt gondolom, hogy ez egy alapvető követelmény lehet. Kicsi ez az ország, és kevesen vagyunk sok területen. Ez persze megint nem minden területre vonatkozik, de nagyon egészséges verseny alakulhatna ki akkor, és nagyon sokat tennénk a minőség érdekében, azt gondolom, ha nemzetközi zsűrik bírálnák el akár az OTKA-pályázatokat, mindegyiket. Tudom, hogy ez némelyiknél már megvan, de hogy mindegyiknél így lenne ez.

Természetesen itt az együttműködésről is sokat beszéltek. Én is azt gondolom, hogy a magyar politikának és a magyar tudományos életnek messzemenő érdeke az, és elsősorban a magyar társadalomnak messzemenő érdeke, hogy együttműködjünk egymással. Ezért kérjük azt időnként, hogy olyan folyamatokban, amibe nincs beleszólásunk - helyesen, mondjuk a Magyar Akkreditációs Bizottság döntéseibe -, azt kérem, hogy ott is egy kicsit legyenek szigorúbbak, elnök úr. Például amikor olyan szakok jönnek létre az országban, mint a mezőgazdasági kommunikáció, amit én nyelvészként a traktorokkal való beszélgetésként tudok ebben elképzelni, mert egyébként azt gondolom, hogy ugyanarra van szükség, mint bármilyen más kommunikációban; amikor ilyen szakok jöhetnek létre, de nem jöhetnek ugyanakkor létre olyan szakok, és ez az ország versenyképességében már lényeges, amelyek Európában vagy az Egyesült Államokban bevett szakok, azért, mert eddig Magyarországon olyan nem volt, akkor azt gondolom, hogy bizony az akkreditációs bizottságnak is van még feladata, de ezeket a feladatokat nyilván együtt kell ellátnunk.

Még egyszer lezárásképpen szeretném én is megköszönni ezt az alapos jelentést, szeretném kérni a további együttműködést, és természetesen, ahogyan mondtam, támogatjuk a javaslatot.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu