DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Az azért ebből a nem túl emelkedett vitából is jól látszik, hogy a népszavazást kezdeményező fideszes, kereszténydemokrata képviselőtársaink elég nagy bajban vannak, tehát megnyerték az oroszlánt, és most haza kell vinni. Az történt, amit önök akartak. Azt mondták, a vizitdíj fölösleges megterhelése az orvos-beteg kapcsolatnak, a kórházi napidíjból nincs érdemi bevétel, a szakrendelésekben inkább visszatartó erejű, ezért minden körülmények között káros. A népszavazási kezdeményezést az Alkotmánybíróság átengedte, azt mondta, hogy nem érinti a 2008-as költségvetést, a 2009-esről meg majd beszélünk.
Három dolgot mindenképpen el kell mondanom Spiák képviselő asszonynak, akit, őszintén szólva, komoly csalódottsággal hallgattam.
(16.10)
Miből lenne az egészségügynek pénze, képviselőtársam, ha nem a járulékból meg az adóból? Hanem honnan lenne még? (Dr. Hargitai János közbeszól.) Pontosan tudjuk, hogy a járulék sajnos a befizetések mellett abszolút nem elég. Azok, akik most azt követelik, hogy a Szerencsejáték Rt. bevételeit is tegyük bele, nem tudják, hogy már benne van, hogy több mint 300 milliárd forint - ott ül Gógl képviselőtársam, neki elmondom, 300 000 millió, csak hogy világosan lehessen a nagyságrendet érzékelni - az, amit a költségvetésbe, a társadalombiztosítás költségvetésébe még egyéb adó- és járulékbevételek mellé hozzáteszünk. És a nyugdíjkasszáról még nem beszéltünk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Végre kell hajtani a népszavazás döntését, végre fogjuk, ebben nem lehet semmilyen vita köztünk. Csak arra kérem önöket, hogy ezt már azért... - ez arcátlanság, amit a politikai haszonszerzés ügyében megengednek maguknak. Ne tegyék többé!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés