ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum pontosan két héttel ezelőtt kérte a kormányt arra, hogy a MÁV Cargo privatizációja kapcsán kirobbant lobbibotrány terén szakítson az agyonhallgatás taktikájával, és válaszoljon arra az egyszerű kérdésre, mi a kormányzat álláspontja az osztrák fél, a MÁV Zrt., illetve a GKM illetékeseinek állításai között feszülő súlyos és nagyon alapos gyanúra okot adó ellentmondásokról.
Gustav Poschalko, a MÁV Cargót megvásároló Rail Cargo Austria elnökségi tagja egy interjújában közölte, egyértelműen ők adták a legjobb ajánlatot a legmagasabb árral, amelynek meghatározásában kulcsszerepe volt a tanácsadó cégnek. Mindezek fényében felettébb érdekes a tárca azon hozzáállása, amely szerint mossuk kezeinket, a Rail Cargo Austriának majd' 2 milliárd forintot érő közvetítéseiről senkinek nem volt semmilyen fogalma sem. A hírek szerint a lobbitevékenységet végző szervezetek közé be nem jegyzett cég sikerdíjas ügylete kapcsán egyébként vizsgálódik a hazai lobbitevékenységet felügyelő Igazságügyi Hivatal, a magyar és osztrák versenyhivatal, és az üggyel immár az Európai Bizottság is foglalkozik.
Kíváncsiak vagyunk arra, a szaktárca fenntartja-e a "senki sem tudott semmiről" tételen nyugvó álláspontját azt követően is, hogy befolyással való üzérkedés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda a MÁV Cargo privatizációja ügyében. A nyomozás elrendelése sejteti, hogy Dióssy Gábor szavaival élve "itt már nem holmi megalapozatlan gyanúsítgatásokról vagy légből kapott feltételezésekről" van szó. Dióssy államtitkár úr arra kért bennünket levelében, hogy maradjunk a tényeknél - mi sem kérünk mást, a színtiszta tények ismertetését szeretnénk elvárni a minisztériumtól.
Várom válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés