DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Február 27-én került bejelentésre, hogy a kormány döntése értelmében a pekingi olimpián első helyezést elérő sportolók nettó 20 millió forint jutalmazásra számíthatnak, az ezüstéremért 18, a bronzért 14 millió forint jár az azt elérő sportolóknak, és még a nyolcadik helyezett is 2 millióval gazdagodhat. A bejelentés szerint a jutalmazás nemcsak a 2008-as pekingi olimpiára, hanem a paralimpiára és a 2010-es vancouveri téli olimpiára is érvényes.

Bízunk benne, és a Magyar Demokrata Fórum szívből kívánja, hogy a kifizetés végül több száz millió forintot érjen el, a döntést azonban több ezer honfitársunk diszkriminációként éli meg.

Az esélyegyenlőség megcsúfolásának tartják, hogy a fogyatékkal élő sportolók jelentős része kimarad a jutalmazásból. Kimarad mindazok ellenére, hogy a sportról szóló 2004. évi I. törvény 49. § m) pontja szerint az állam támogatja az olimpiai mozgalmat, a Magyar Köztársaság sportolóinak, sportszervezeteinek részvételét az olimpiákon és más kiemelkedő jelentőségű nemzetközi sportversenyen, ideértve a speciális világjátékokat, valamint a fogyatékosok más kiemelkedő jelentőségű nemzetközi sportversenyeit is.

A speciális világjáték gyűjtőfogalom, mely tartalmazza a paralimpián, a speciális olimpián, a siketolimpián és a szervátültetettek világjátékán részt vevő sportolókat. Nem véletlen a meghatározás, hiszen ez felel meg az Országgyűlés által ratifikált "Egyezmény a fogyatékossággal élő személyek jogairól" című ENSZ-egyezmény 30. cikkelyének (5) bekezdés b) pontjában megfogalmazottaknak, mely kimondja - idézem -: "biztosítsák a fogyatékkal élő személyek számára a fogyatékosság típusához igazodó speciális rekreációs és sporttevékenységek szervezésének, fejlesztésének és az ezeken való részvételnek a lehetőségét, valamint a velük kapcsolatos képzést, edzést és a szükséges forrásokat, másokkal egyenlő feltételek mellett."

A jogszabály és az ENSZ-egyezmény idézett cikkelye alapján jogos az érintettek felháborodása, és nem értik, mi indokolja a megkülönböztetést. Hacsak az nem, hogy a tárca a közeli jövőben - fittyet hányva a nemzetközi egyezménynek - módosítani kívánja a sportról szóló törvényt, mely szerint a fogyatékkal élők közül már csak a paralimpián szereplő sportolók kerülnének megnevezésre.

Ezért kérdezem a miniszter urat, megfelel-e a valóságnak, hogy a tárca az előbb idézett módon változtatni kíván a sportról szóló törvényen. Amennyiben igen, mi indokolja a fogyatékkal élő sportolók körének jelentős szűkítését? Amennyiben nem tervezik a változtatást, miért nem a hatályos rendelkezésnek megfelelő módon, azaz nem csupán a paralimpián részt vevő sportolókat érintően rendelkeztek a bevezetőben említett jutalmazottak körének meghatározásakor?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu