DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A hónap elején megjelent az Egészségügyi Minisztérium közleménye, amely ismerteti a 2007 áprilisától csökkent árú gyógyszereket. Az eredményt, önhöz hasonlóan, a gyógyszer-gazdaságossági törvénynek tulajdonítják. A minisztérium szerint 2008-ban további árcsökkentés tanúi lehetünk.
Nézzük most a KSH adatait! Eszerint szó sincs áresésről, legfeljebb csak stagnálásról. Ráadásul a jelentésből kimaradt, hogy a támogatási szint tavaly januári csökkentése jelentősen megemelte a lakosság által fizetendő gyógyszerárszintet. Az igazság az, hogy az áresést mutató termékkör csupán visszafogni tudja az általános infláció következtében a gyógyszerek általános drágulását. Megállapíthatjuk, 2008 januárjában 13,5 százalékos volt az egy évre visszatekintő drágulás. Eszerint az élelmiszer és a gyógyszer a két kimagaslóan leggyorsabban dráguló termékcsoport.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mikor várható, hogy az Egészségügyi Minisztérium közleményei nemcsak a kormány propagandáját, hanem az objektív tájékoztatást is szolgálják? Ugye, egyetért azzal, hogy az emberek megélhetése nehezedik, a kormány munkája sikertelen akkor, ha a két leggyorsabban dráguló termékcsoport a gyógyszer és az élelmiszer? Ugye, van arról tudomása, hogy a minap reggel néhány órán át az interneten is olvasható volt a hír: drágult a patikán kívül kapható gyógyszerek ára is?
Várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés