FÜLÖP ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közelmúltban az egészségügyi tárca újabb felelőtlen döntésének, újabb milliók elherdálásának lehettünk szemtanúi. A kórházak március 8-áig kaptak határidőt arra, hogy a kórházi ágyak mellé széfet szereltessenek fel. A határidő lejárta előtt alig pár nappal viszont kiderült, hogy még sincs rájuk feltétlenül szükség, mivel a betegek központi széfben is elhelyezhetik értékeiket. Mondhatjuk azt is, hogy a széfprogram megbukott, a hibás és meggondolatlan döntés árát pedig az egyébként is súlyos helyzetben lévő kórházakkal és azok fenntartóival fizettették meg.

Az intézmények jelentős része ugyanis a beszerzést már elindította, vagy éppen már fel is szerelte a széfeket, hiszen ön, tisztelt államtitkár úr, illetve az ön miniszter asszonya, a működési engedélyek megvonásával fenyegette meg őket. A tárca által a széfek beszerzésére biztosított 600 millió forint, plusz amit még ezen felül a kórházak saját forrásaikból erre fordítottak, kidobott pénz volt, melyet az intézmények saját működésükre és az ellátás színvonalának emelésére is felhasználhattak volna.

Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban azt gondolja, hogy a széfek beszerzése volt a legégetőbb probléma a betegeknek és a kórházaknak, akkor, amikor alapvető életmentő műszerek beszerzésére sincs elegendő forrás? Miközben ésszerűtlen és indokolatlan kiadásokba hajszolják az egészségügyi intézményeket, a népszavazást kezdeményező pártokat hibáztatják a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése miatt kieső bevételekért, számon kérik és büntetik azokat, akik alkotmányos jogukkal élve mertek nemet mondani az önök által reformnak nevezett sarcukra.

A fenyegetések helyett itt lenne az ideje, hogy megteremtsék a közszolgáltatások megfelelő színvonalának és fenntarthatóságának feltételeit is. Arról kellene végre beszélni, hogy mit lehet és nem pedig arról, hogy mit nem lehet tenni. Egy tanulmányt talán ez is megérne. Az önök egészségügyi politikája hitelét vesztette. Ez a hitelvesztés csak akkor állítható meg, ha többek között ön, tisztelt államtitkár úr, és persze az ön miniszter asszonya, kiáll a közvélemény elé, és elismeri: hibázott, és nem kicsit, hanem nagyot. Ha pedig felelősöket keresnek a kialakult helyzetért, kezdhetnék mindjárt a kormány tagjain.

A kérdésem a következő: alkotmányos kötelezettségüknek eleget téve biztosítják-e az állampolgárok megfelelő színvonalú, zavartalan egészségügyi ellátását és az ehhez szükséges forrásokat, vagy tovább folytatják bosszúhadjáratukat a társadalommal szemben? Mikor kezdenek el végre az állampolgárok érdekében és nem pedig ellenük dolgozni?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu