IVANICS FERENC, az európai ügyek bizottságának előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A pénzügyminiszter tájékoztatójához rövid kiegészítésem lenne még. A 2007-2013-as időszakra szóló költségvetés forrásrendszerének a rögzítésén túl a hétéves pénzügyi keret elfogadásának egyik előfeltétele volt, hogy a tagállamok egyidejűleg megállapodnak a közös költségvetés rendszerének felülvizsgálatáról is, az időpontját említette a pénzügyminiszter úr.

Az Európai Bizottság 2007 szeptemberében indított el egy nyilvános konzultációt, és a következő másfél év során egyre intenzívebb vitákra számíthatunk a reformfolyamat kapcsán. Ezek egyik kulcskérdése, hogy a visszatérítések és a különalkuk rendszere helyett egy letisztult, kivételektől mentes, a gazdasági teherviselés szempontját jobban érvényesítő rendszerre van szükség. A költségvetés felülvizsgálatának azonban a közös célok, az európai politikák újragondolásával kell kezdődnie. Olyan új rendszer kialakítására kell törekedni, ami arra ösztönzi a tagállamokat, hogy az Unió egészének fejlődését, versenyképességét szolgáló területeken koncentrálják a közösségi források felhasználását. Fontos, hogy olyan javaslat kerüljön majd előterjesztésre, amelyben a 2004-ben és a 2004 után csatlakozott országok ne járjanak rosszabbul, ne kerüljenek rosszabb helyzetbe.

Az európai ügyek bizottsága egyhangúlag elfogadta a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu