KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Minden európai kormányzatot jellemez, hogy az önhibájukon kívül bajba jutott termelőit olykor még a közös uniós szabályozást megkerülve igyekszik segíteni.

Majd' két esztendeje, sorozatos piaci és klimatikus csapások után, megkérdeztem a tárcát, hogy a termelésben a tartási kötelezettséget tartósan veszteséges viszonyok között is be kell-e tartania az ültetvénytulajdonos termelőknek. Azt a választ kaptam, hogy nem, figyelembe véve a körülményeket, indokolt esetben a tárca felmentést ad. Többen jelezték, hogy ilyen irányú kérelmükre felmentés helyett elutasítást, majd kis idővel ezután soron kívüli ellenőrzést és büntetést kaptak, amelyet kevesen értelmezhettek segítségnek.

Szintén a közelmúltban kérdeztem miniszter urat annak apropóján, hogy ha a termelés számára kedvezőtlen külső feltételek, például aszály, tartós piaci mizéria továbbra is fennállnak, segítségképpen mit tesznek. Válasza akkor az volt, hogy egyedül a szervezeti egyesülés segíthet, amelynek elősegítéséért a kormányzat, ígérte, mindent megtesz.

Azóta személyesen, szóban és írásban több alkalommal kértem, hogy a szövetkezés, vagyis a tészalapítás bevételikorlát-feltételeit enyhítsék. Mi a 60 millió körüli árbevételt tekintettük induló szövetkezés esetén hatékonynak, reálisnak és méltányosnak, erre a tárca a most kiadott 19/2008. számú FVM-rendeletben 250 milliót jelölt meg alsó határnak.

Kérdezem az államtitkár urat, nem gondolja-e a tárca, hogy az összeg irreálisan magas, épp ezért gátolja a megújulást, a valódi szövetkezést, és így értelemszerűen pont ellentétes hatást érnek el vele. Mikor változtat a tárca a fentebb vázolt gyakorlaton, amely tovább rontja a magyar termelő amúgy is rogyadozó versenypozícióit?

Várom megtisztelő válaszát.

Forrás: parlament.hu