RÁCZ RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A március 9-ei népszavazás óta önök előszeretettel próbálják azt a benyomást kelteni az ország polgáraiban, hogy az adófizetők a saját szavazataikkal vették el a súlyos forintszázmilliókat, -milliárdokat a magyar kórházaktól. Én most egy konkrét magyar kórház példáján próbálom önnek megmutatni, elmagyarázni, bebizonyítani, ha úgy tetszik, hogy valójában nem az adófizetők vették el a pénzt a kórházaktól (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Nehéz lesz!), hanem önök, akkor, amikor az elmúlt két-három esztendőben néhány konkrét döntéssel jelentős forrásokat vontak ki az egészségügyből.

A Hajdú-Bihar megyei Kenézy kórház jelenlegi finanszírozásához vezető lépéseket fogom elmondani önnek, amelynek következtében ez a kórház ma 200 millió forinttal kap havonta kevesebb OEP-támogatást, mint 2003-ban.

(17.20)

Tehát ma ez a kórház évi 2,4 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodik, mint négy évvel ezelőtt.

2004-ben önök bevezették az úgynevezett teljesítményvolumen-korlátot, aztán később úgynevezett kódkarbantartás, valamint súlyszámcsökkentés következtében további forrást vontak meg a kórháztól, végül pedig 2007 elején 36 százalékkal csökkentették a kórház aktív ágyainak számát, így tehát összességében havi 200 millió forintot vontak meg a kórháztól röpke két esztendő alatt.

Egy év alatt a kórháznak a vizitdíjból és a kórházi napidíjból származó bevétele 140 millió forint volt - vesd össze a 2,4 milliárd forinttal! Így tehát a pénzt önök vették el, államtitkár úr, a kórházunktól. Nem kell nekünk a vizitdíj és a napidíj, adják vissza a korábban önök által elvett pénzt a kórháztól.

Hova költik el a milliárd forintokat, amelyeket a tb-be befizetnek a polgárok? Hová lett a kórházunk finanszírozása? Ki vette el a pénzt a kórházainktól: az adófizetők (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) vagy önök, államtitkár úr?

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu