DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Nem Pettkó képviselő úrnak akartam válaszolni, nem is fogok, mert valószínűleg a folyosón, a tévé és az ülésterem között nem nagyon hallotta, hogy miről van szó, úgyhogy erre nem nagyon érdemes válaszolni. (Pettkó András: Tíz másodpercet nem hallottam, képviselő asszony.) Ennél fontosabb dolgokkal foglalkozzunk. Örülök annak, hogy bizonyos dolgokban egyetértés kezd kialakulni. Most Farkas képviselő úr hozzászólására gondolok, örömteli, hogy van, amiben egyetértünk.
Amit Ékes képviselő úr mondott a kisiskolákról: nagyon sok településen valóban probléma az, hogy a kisiskolákat be kell zárni. A be kell zárni ebben az esetben azt jelenti, hogy nincs elég gyerek, aki jelentkezik. Az én választókörzetemben van egy olyan település, ahol három gyerek jelentkezett első osztályba összesen. Ott nyilvánvalóan nem lehet három gyereknek egy osztályt indítani, nem az anyagi körülmények miatt, hanem azért, mert annak a három kisgyereknek nem jó, ha elszigetelten tanulnak. Egyébként nem cigány gyerekekről van szó. Ezzel együtt a szomszédos faluba kell majd őket átvinni. A választókerületem másik településén az fordul elő, hogy tagiskolaként működik, szintén a választókerület egy másik iskolájával együttműködve. Nagyon-nagyon jól működnek együtt tagiskolaként alsó tagozat és felső tagozat.
És egy újabb választókerületi példa, mert nagy a választókerület, sok mindenre van példa: éppen nemrég beszéltem olyan szülőkkel, akik azt nehezményezték, hogy valószínűleg nem indul első osztály jövőre. Megkérdeztem tőlük, hogy miért, hát itt sok elsős korú gyerek van. Azért, mert a szülők inkább a közeli városba, az elit iskolába viszik be a gyerekeket. Ezzel, azt gondolom, sem önkormányzati, sem kormányzati politika nem tud mit kezdeni. Itt annyit lehet tenni, hogy a szülőket kell meggyőzni arról, amiben egyébként egyetértünk, hogy a gyereknek sokkal jobb, ha egy kisebb létszámú osztályban, a saját közösségén belül, az őt jól ismerő pedagógusokkal tanul, dolgozik, készül fel az életre, mintha beteszik egy 35 fős létszámú osztályba. Mert ott csak egy lesz a nagyon sok közül, ráadásul olyan, elit családokból származó gyerekekkel kell együtt lennie, ami idegen környezet neki, és lehet, hogy azt a versenyt nem bírja, és rossz tanuló lesz, míg a kisiskolában, saját környezetében jó tanuló lenne. Ezeket az iskolákat a szülők "zárják be", hiszen ők azok, akik nem a településre íratják be a gyerekeket, hanem egy másik iskolába.
Köszönöm, elnök úr, elnézést az időtúllépésért.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés