GODÓ LAJOS, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága 2008. március 11-i ülésén tárgyalta a J/4871. számon előterjesztett, az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi tevékenységéről szóló jelentést, és a kulturális és sajtóbizottság által benyújtott országgyűlési határozati javaslatot.

A bizottság meghallgatta az ORTT elnökének a beszámolóhoz fűzött szóbeli indoklását. Az ORTT elnöke mondanivalóját öt fő témacsoport köré csoportosította, amelyek közül főleg az emberi jogok, különösen az emberi méltóság védelme, kérdésköre tartozik a bizottság feladat- és hatáskörébe. A bizottsági vitában a hozzászólók is alapvetően ezekhez a témákhoz kapcsolódóan tettek fel kérdéseket, illetve fogalmazták meg álláspontjukat.

A tavalyi vitához hasonlóan ismét szóba került a médiák kiegyensúlyozottságának kérdése. A bizottság részletes tájékoztatást kér a kisebbségi és egyházi műsorok sugárzásáról, illetve az ezzel kapcsolatos panaszokról. A hozzászólók részletesen foglalkoztak a kiskorúak, gyermekek védelmével kapcsolatos szabályozással, megállapításokkal, illetve intézkedésekkel is.

Az ellenzéki képviselők részéről kritikaként hangzott el, hogy az ORTT a 2006. évi gyermekműsorokkal kapcsolatos vizsgálatainak megállapítása ellenére sem alkalmazott szankciókat. Kérdésként hangzott el, hogy az ORTT mit tett a digitális műsorsugárzásra való átállás érdekében. A kisebbségi vélemény képviselői ismét szóba hozták a Hír TV ORTT általi elmarasztalásának ügyét, a Nap-kelte műsorát; az ellenzéki és a kormánypárti képviselők között kisebb vita bontakozott ki ennek kapcsán.

Végül is a bizottság a jelentést általános vitára alkalmasnak tartotta 10 igen és 9 nem szavazattal, tartózkodás nélkül. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu