DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hörcsik képviselőtársam hozzászólása késztetett arra, hogy ezt a gondolatsort folytassam, mégpedig azért, mert úgy érzem, több módosító indítvány is foglalkozik azzal, hogy az aszútörköly-pálinka megnevezést ilyenformán nem támogatja, hanem a törkölypálinka egy olyan jelzett formájaként meghagyja a lehetőségét, mint ahogyan minden más bor szőlőből eredő, törkölyből készült pálinka esetében. Tehát én magam is azt támogatom, és azt tartanám helyesnek, hogy ezeket az egyébként fontos, megkülönböztető, minőséget jelölő, tájra utaló jelzőket a pálinkák megnevezésénél a törvényben biztosítani kell, de a törvényben külön megfogalmazni és jelölni a pálinka és a törkölypálinka mellett az aszútörköly-pálinkát semmiképpen nem tartom indokoltnak.
Ugyanakkor pedig indokoltak lehetnek azok a jelzők, amelyek benne vannak, az ágyaspálinkára, az ópálinkára vagy az érlelt pálinkára utaló jelzők. Az erre vonatkozó módosító indítványokat természetesen én magam is támogatom, de ilyen további jelzőket, még ha oly fontosak is, a törvényben nem tartom fontosnak megfogalmazni. Még egyszer mondom, ugyanakkor a lehetőségét meg kell adni, hogy ezt azok a pálinkák viselhessék, amelyek abból a kiváló törkölyből készülnek, amely Hegyalján az alapját adja az aszútörköly-pálinkának.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés