ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, tárgysorozatba veszi-e az Orbán Viktor, Semjén Zsolt és képviselőtársaik által előterjesztett T/5228. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 185 nem szavazat ellenében, 5 tartózkodás mellett az előterjesztés tárgysorozatba-vételét elutasította.

Tisztelt Országgyűlés! Most az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének és tagjainak megválasztása következik. Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem dr. Sólyom László köztársasági elnök urat (Taps.), a jelölteket, a vendégeiket, az ORTT hivatalának képviselőit, valamint Kállai Ernő országgyűlési biztos urat, akik a helyszínen kísérik figyelemmel a választási eljárást.

A médiatörvény rendelkezése szerint a testület elnökét és tagjait az Országgyűlés a képviselők több mint felének, azaz 194 képviselőnek igen szavazatával egyenként választja meg.

Tisztelt Országgyűlés! A köztársasági elnök és a miniszterelnök együttes jelölése alapján 2008. március 31. napjától a testület elnökévé dr. Majtényi László, a képviselőcsoportok jelölése alapján pedig a testület tagjává dr. Ladvánszky György, Szalai Annamária, dr. Tímár János, Tirts Tamás és dr. Wéber János megválasztását kezdeményezi az Országgyűlés elnöke.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja-e a testület elnökévé dr. Majtényi Lászlót. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

A tisztelt Országgyűlés 199 igen szavazattal, 5 nem szavazat ellenében, 126 tartózkodás mellett (Taps.) dr. Majtényi Lászlót elnökké választotta.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja-e a testület tagjává dr. Ladvánszky Györgyöt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 330 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett dr. Ladvánszky Györgyöt a testület tagjává választotta. (Taps.)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja-e a testület tagjává Szalai Annamáriát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 274 igen szavazattal, 7 nem szavazat ellenében, 34 tartózkodás mellett Szalai Annamáriát testületi taggá választotta. (Taps.)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja-e a testület tagjává dr. Tímár Jánost. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 332 igen szavazattal, 1 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett dr. Tímár Jánost a testület tagjává választotta. (Taps.)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja-e a testület tagjává Tirts Tamást.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 326 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, 4 tartózkodás mellett Tirts Tamást a testület tagjává megválasztotta. (Taps.)

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, megválasztja-e a testület tagjává dr. Wéber Jánost. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 332 igen szavazattal, 2 nem szavazat ellenében, 2 tartózkodás mellett dr. Wéber Jánost a testület tagjává megválasztotta. (Taps.)

Tisztelt Országgyűlés! Az elnök és a tagok megválasztásával az Országos Rádió és Televízió Testület megalakult. Munkájukhoz jó egészséget és sok sikert kívánok az Országgyűlés és a magam nevében.

Tájékoztatom önöket, hogy a testület tagjai az Országgyűlés elnöke előtt esküt tesznek, erre hamarosan a Delegációs teremben kerül sor, amelyre várjuk a meghívott vendégeinket is.

Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik az Országos Rádió és Televízió Testület 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadását kezdeményező országgyűlési határozati javaslat határozathozatala. A kulturális és sajtóbizottság önálló indítványát H/5207. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel a határozati javaslathoz módosító javaslatok nem érkeztek, így részletes vitára nem kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogatja-e a H/5207. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 187 igen szavazattal, 152 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett a határozati javaslatot elfogadta.

Most soron következik a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről - 2005. február és 2007. február között - szóló beszámoló elfogadását kezdeményező országgyűlési határozati javaslat határozathozatala. Az emberi jogi, kisebbségi civil- és vallásügyi bizottság önálló indítványát H/5213. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel a határozati javaslathoz módosító javaslatok nem érkeztek, így részletes vitára nem kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/5213. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 198 igen szavazattal, 138 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett a határozati javaslatot elfogadta.

(17.20)

Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a Magyar Köztársaság Kormánya és a Svéd Királyság kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztést T/5186. számon kapták kézhez a képviselőtársaim.

Most megadom a szót Göncz Kinga külügyminiszter asszonynak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben.

A miniszter asszonyt illeti a szó.

Forrás: parlament.hu