DEÁK ISTVÁNNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Magam is - mint gyógypedagógus, mint iskolaigazgató - nagy örömmel kísérem figyelemmel az új tudás, új műveltség programot, hiszen annak teljes vertikuma nagyon fontos a magyar közoktatás fejlődése szempontjából. Különösen kiemelt figyelmem van a nullától hatéves korú gyermekekkel kapcsolatos programra, hiszen azt gondolom, hogy ha ez a területe sikeres lesz ennek a programnak, az nagyon sokat fog jelenteni a program további területeinek a megvalósulásában is, különös tekintettel a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek esélyegyenlőségének megteremtésére, illetve az esélykülönbségek jelentős csökkentésére.
Remélem, hogy mindazok a törvényi módosítások, amelyek e program keretében a parlament elé fognak kerülni, nemcsak a kormánypárti, de az ellenzéki képviselők támogatását is elnyerik.
Ennek bizalmával fogadom el és köszönöm a válaszát. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés