DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Nem cáfoltam és nem is erősítettem meg. Nem is tehettem ezt meg, mert nekünk nincs információnk az MVM kereskedelmi szerződéseinek a tartalmáról és részleteiről, hiszen mi nem vagyunk tulajdonosok. Mi ebben az értelemben természetesen nem tudjuk az MVM-et befolyásolni, mivel nincsenek meg azok az információk, amelyek a konkrét szerződésekre vonatkoznának.

Ugyanakkor önmagában azt, hogy egy kiemelt kör kedvezményeket kap, ha ellenszolgáltatásként megkötöttségeket, kötelezettségeket vállal - erre utaltam az árammegszakítással kapcsolatban például -, én egyáltalán nem tartom problémásnak, hiszen a kereskedelmi gyakorlatban is tanúi vagyunk annak, hogy nagyobb fogyasztók kedvezményeket kapnak. Azt tudom mondani, hogy abban az esetben, amennyiben a jogszabályoknak megfelel az ennek a körnek nyújtott kedvezmény, a szerződések a jogszabályoknak, a törvénynek és a végrehajtási rendeleteknek megfeleltek, és az Energia Hivatal a szerződéseket jóváhagyta, akkor nekünk nincs alkalmunk és lehetőségünk, de nem is célunk, nem is akarjuk ezeket a szerződéseket felülvizsgálni, hiszen az arra hivatott hatóságok ezt már megtették, ha ezek a feltételek valóban ilyenek voltak.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu