DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úrnak teljesen igaza van, amikor arról beszél, hogy nem a személy, hanem az elv a fontos. Azt gondolom, hogy nem számít az, hogy tavaly kinek a minisztersége idején adták át a 13 új mentőállomást, az számít, hogy ezek a mentőállomások életet mentettek, és ez számít a betegeknek.

Azoknak a betegeknek, akiknek javultak a gyógyulási esélyei a debreceni Auguszta-programnak köszönhetően, nem az számít, hogy ki indította el a beruházást, az sem, hogy ki adta át a beruházást. Mint ahogy az sem számít annak a betegnek, aki olcsóbban jut gyógyszerhez a gyógyszertárakban, hogy ki döntött és ki beszélt a gyógyszer-gazdaságossági törvényről - ez nem fontos. Azt hiszem, hogy sokkal fontosabbak az alapelvek.

Képviselő úr, ha ezt ön is így gondolja, akkor talán elfogadja azt is, hogy amikor egy élő törvény van, akkor azt a törvényt végre kell hajtani. Én, liberális egészségügyi miniszterként folyamatosan képviseltem és képviselem az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt, amelynek természetszerűleg, hiszen egy élő törvény, zajlik a végrehajtása.

A képviselő úr pénzkiosztásról beszél, én ehelyett, képviselő úr, a törvény betartásáról beszélek. A képviselő úr ígéretekről beszél, ehelyett mi, képviselő úr, a jobb ellátásról beszélünk. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Betegek utaztatásáról!) Arról a jobb ellátásról, amit a kétszintű verseny tud hozni, az a kétszintű verseny, amely nemcsak a szolgáltatók, hanem a finanszírozók szintjén is megvalósul.

Tehát, képviselő úr, ha az ön számára valóban az a fontos, hogy a betegek jobb ellátáshoz jussanak, akkor kérem szépen, hogy támogassa az ennek megfelelő alapelveket (Kontur Pál: Rosszabb, nem jobb! Rosszabb!): a kétszintű versenyt, az emberekért folyó versenyt (Kontur Pál: Megbuktál!), az emberek választási lehetőségét, a szektorsemleges finanszírozási elvet, azaz támogassa az egészségügyi miniszter elképzeléseit.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Kontur Pál: Már megbukott az elképzelés veled együtt! Gratulálok!)

Forrás: parlament.hu