DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Képviselő úr, köszönöm szépen a kérdését. Olyannyira átérezte a tárca, hogy szükséges tenni valamit az alkoholbetegekért, hogy felkértük ismételten az addiktológiai szakmai kollégiumot, hogy végre készítse el az alkoholstratégiát. Ez egyébként az Országos Addiktológiai Intézet feladata lett volna az elmúlt húsz évben, ha megtörtént volna. Ez sem történt meg, képviselő úr.
Amikor az Országos Addiktológiai Intézetről beszélünk, szerintem fontos elmondani, hogy miről is beszélünk. Beszélünk öt darab Budapesten működő gondozóról; öt darab és kizárólag Budapesten, sehol máshol az országban nem működő gondozóról. Fontosnak tartottuk, hogy a budapesti gondozók fennmaradjanak, azonban olyan körülményeket kellett teremteni, hogy ezek valóban fenn tudjanak maradni. Erről szólt az, hogy vonjuk össze ezt egy telephelyre, tartsuk meg ezt a gyógyító egységet, és kerüljön az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézethez, amelynek orvosi rehabilitáció címen meglehetősen a profiljába illeszkedő ez a tevékenység is.
Magát az adatgyűjtési, módszertani, monitoring- és kutatási feladatokat az Országos Szakfelügyeleti és Módszertani Központ látja el. Ami tehát itt történt: az Országos Gyógyintézeti Központhoz integrálódott, részben önállóan gazdálkodó, költségvetési szervű Országos Addiktológiai Intézet valamennyi feladata megmaradt, és valamennyi feladata olyan területre került, ahol kölcsönös szinergiákkal, kölcsönös pozitív egymásra hatással tudják erősíteni a hatást, így történt a tudományos résszel, illetve a gyógyító résszel.
Az óraszám csökkentésének pedig nagyon egyszerű oka volt, képviselő úr, egyszerűen az, hogy az intézmény kihasználtsága az országos átlag egynegyedét sem közelítette meg, attól függetlenül, hogy ez a terület vizitdíjmentes volt, hogy semmiféle restrikció nem érvényesült, hogy a gondozók valamennyi olyan tevékenységet elszámolhattak, amelyek a gondozók profiljába illenek. Ugyanakkor fontosnak tartjuk valamennyi egészségügyi szolgáltató teljesítményének a felülvizsgálatát. Pont ezért indul el a költségkalkuláción alapuló valódi költségfelmérés és ezzel együtt a finanszírozás átalakítása.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés