DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Örömömre szolgál, hogy egy olyan törvényjavaslatot terjeszthetek az Országgyűlés elé, amelyik mentes, pontosabban: reményeim szerint mentessé tehető a napi politikai pártviszonyoktól. Ezzel a törvénnyel lehetőségünk van nyugodtan előretekinteni és meghatározni azt, hogy milyen legyen az ország térszerkezete 20-30 éves időtávlatban, de akár nagyobb távlatot is említhetnék.
A térszerkezetet, amelyet a műszaki infrastruktúra létesítményeinek hálózata és a különböző rendeltetésű területek formálnak, az országos területrendezési tervben az ország egy sajátos jövőképét vázoljuk fel, kevésbé társadalmi, politikai, hanem inkább műszaki, fizikai értelemben. A törvény elfogadásával arról döntünk, hogy távlatban milyen sűrű legyen a gyorsforgalmi utak hálózata, mely térségeket és településeket érintve húzódjanak a tervezett új utak nyomvonalai, hol legyenek a gyorsforgalmi utakhoz, a főutakhoz és a vasúti törzshálózathoz kapcsolódóan új hidak a Dunán és a Tiszán, mely települések és térségeik alkalmasak erőművek telepítésére, és hol húzódjanak az úgynevezett villamosenergia-átviteli hálózat elemei. Ezen túl mely területek tartoznak az országos ökológiai hálózatba, amelyet lehetőség szerint védeni kívánunk a beépítéstől, hol vannak azok a térségeink, amelyekben nagy arányban találhatóak kiváló adottságú szántó- és erdőterületek, az ország mely térségei igényelnek megkülönböztetett figyelmet a kulturális örökségünk védelme szempontjából, mely településeink területén találhatóak a honvédelem szempontjából kiemelt fontosságú területek. Azonban mindezeken túl arról is döntünk, hogy ezek együtt hogyan alakuljanak, tekintettel arra, hogy ez a terv azért más, mint az önök számára külön-külön esetleg mélyebben ismert szakági tervek, mert a területrendezési tervezés ezeket egyszerre és összehangoltan jeleníti meg.
Nem arról döntünk tehát, hogy mely létesítményt mikorra és milyen pénzforrásból kell megvalósítani, hanem arról, hogy egy adott létesítmény számára helyet kell biztosítanunk az adott térségben vagy településen, vagy egy területhasználati korlátozás bevezetésére szükség van az ökológiai rendszerek fenntarthatósága vagy kulturális örökségünk védelme érdekében.
Fontos megjegyeznem, hogy nem új törvényről van szó, hanem a meglévő törvény felülvizsgálatáról. Az Országgyűlés 2003-ban az első országos területrendezési terv elfogadásával már kinyilvánította akaratát arról, hogy a területi folyamatokat befolyásolni kívánja, más szóval: a különböző területigényes fejlesztéseket mederben kívánja tartani. Ezzel deklarálta, hogy Magyarországon a műszaki infrastruktúra és a területfelhasználás tervezése során is érvényesülnek az Európai Unió térségfejlesztési irányelvei, amelyek többek között az integrált tervezés módszerének alkalmazását és a fenntartható fejlődés elvének érvényesítését jelentik.
Előírta ugyanakkor azt is, hogy a törvényt ötévenként felül kell vizsgálni. 2003 óta öt év telt el, az idő most lejárt, a kormány az előírt kötelességének tesz eleget az országos területrendezési terv felülvizsgálatáról szóló törvényjavaslat benyújtásával. A felülvizsgálat eredményeképpen jóval komplexebbé és pontosabbá vált az országos területrendezési terv. A terv komplexitása azáltal növekedett, hogy kiegészült számos olyan infrastrukturális létesítménnyel, amelyeket nagyságrendjüknél fogva az ország térszerkezetét alakító tényezőknek kell tekintenünk, azonban eddig nem szerepeltek a tervben. Idetartoznak a már említett erőművek és kapcsolódó villamosenergia-hálózataik, valamint az új Vásárhelyi-terv árvízi tározói. Jelentősen bővült emellett az országos övezetek rendszere, a már említett kiváló termőhelyi adottságú erdőterület, a kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő terület, a kiemelt fontosságú honvédelmi terület. Övezeten kívüli új övezet még ezeken kívül az országos jelentőségű tájképvédelmi terület, az ásványi, nyersanyag-gazdálkodási terület, valamint az együtt tervezhető térségek övezete.
(11.20)
A terv pontosabbá válását az tette lehetővé, hogy az elmúlt időszakban sorra elkészültek a megyei területrendezési tervek, és ma már négy kivétellel valamennyi megye rendelkezik elfogadott területrendezési tervvel. A megyei szintű tervezés eredményének visszacsatolásával jóval pontosabban lehetett meghatározni az országos területfelhasználási kategóriák és övezetek határait.
Tisztelt Országgyűlés! Az országos területrendezési terv módosításáról szóló törvény elfogadását az általános felülvizsgálati kötelezettség teljesítésén kívül két dolog sürgeti. Az Alkotmánybíróság 2008. június 30-ai hatállyal megsemmisítette az országos területrendezési tervnek a térségi hulladéklerakó helyek védőtávolságára vonatkozó két olyan előírását, amelyet az Országgyűlés korábban már módosított, lényegében enyhített akkor. Az Alkotmánybíróság ezzel annak a korábbi határozatának szerzett érvényt, hogy ha az állam egy jogszabályban már biztosította a környezetvédelem egy adott védelmi szintjét, akkor abból csak elkerülhetetlen esetben, más alapjog vagy alkotmányos érték érvényesülése érdekében léphet vissza. Az országos területrendezési terv felülvizsgálata során ezért az említett alkotmányos követelmény érvényesítésére különös figyelmet fordítottunk, és a törvényjavaslatban visszaállítottuk az eredeti, az Alkotmánybíróság döntésével összhangban álló védőtávolságokat. A rendelkezés hatálybalépésének június 30-ig meg kell történnie.
Az ország területén a jövőben több nagy teljesítményű, így országos jelentőségű erőmű építése várható. Ezek esetében az egységes környezethasználati engedélyezési eljárás során az illetékes állami főépítésznek mint területrendezési szakhatóságnak vizsgálnia kell a területrendezési tervnek való megfelelést. Ha ez a vizsgálat negatív eredménnyel zárul, az illetékes állami főépítész nem adhatja hozzájárulását a megvalósításhoz. Emiatt van jelentősége a törvénytervezet új 1/9. számú mellékletének, amely az erőművek által érintett települések és térségek jegyzékét tartalmazza.
Tisztelt Országgyűlés! Többéves munka eredménye fekszik önök előtt, amelynek készítése során a jogszabályban előírt és önmagában rendkívül széles kört érintő egyeztetési kötelezettségünkön túlmenően vállaltuk például minden régióban olyan fórumok megtartását, ahol a helyi szakemberekkel közvetlenül egyeztettünk az elképzeléseinkről. Javaslataink érintik Közép-Európa, sőt közvetve Európa egészét is. Magyarország élen járó a területrendezési tervezésben, több határ menti, a Tisza térségében pedig egy öt országra kiterjedő, a prevenciót szolgáló tervezésben veszünk részt, míg a környező országokban csak most formálódik az igény a régiót érintő tervezésre. A magunk részéről a törvényjavaslatot lefordítottuk, és megküldtük egyeztetésre valamennyi szomszédos országunknak is. Az érdemi véleményt formáló osztrák és szlovák kollégák álláspontját igyekeztünk figyelembe venni abban a javaslatsorban, amit az Országgyűlés elé terjesztettünk.
Az előterjesztést többször tárgyalta az Országos Területfejlesztési Tanács, amely végül egyhangúlag elfogadásra javasolta azt. Külön rendezvény keretében ismertettük az elképzeléseket az Országos Területfejlesztési Civil Egyeztető Fórummal és a Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fórumával. A területrendezés koordinációs feladatából következően kormányzati szinten is hosszas két- és többoldalú egyeztetéseket folytattunk, amelyek során ütköztettük az eltérő igényeket és érdekeket. Mindezek eredményeképpen elmondhatom, hogy a benyújtott törvényjavaslat elemei kiegyensúlyozott, koherens rendszert alkotva konszenzuson alapulnak.
Kérem önöket, hogy módosító javaslataik benyújtása során olyan javaslatokat tegyenek, amelyek illeszthetőek a törvény műszakiterv-jellegéhez és országos szintű léptékéhez. Nyilván számtalan probléma vár megoldásra még az országban, számos intézkedést kell tenni országos szintű gondok megoldása érdekében. Ezek közül az országos területrendezési terv csak azokat a javaslatokat tudja integrálni, amelyek a műfajába, tehát ennek a törvénynek a műfajába illenek, valamilyen jól lehatárolható térséghez köthetőek, és az adott térségre vonatkozóan olyan jogszabályi előírásba önthetőek, amelynek teljesítését a további, a megyei és települési szintű tervek készítése során a tervektől számon lehet kérni.
Várhatóan lesznek továbbá olyan javaslatok, amelyek ugyan a terv műfajába illenek, de mivel csak helyi jelentőségű hálózati kapcsolatokra és létesítményekre vonatkoznak, megoldásukat a megyei vagy a kiemelt térségi területrendezési tervek keretébe fogjuk utalni. A terv, miközben határozottan állást foglal az egyes területek hasznosításával kapcsolatban, kellően rugalmas a helyi fejlesztési szándékok érvényesítéséhez.
Tisztelt Országgyűlés! Ismereteim szerint 2000-ben az Országgyűlés kettőharmadánál nagyobb arányban fogadta el a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területrendezési tervét. Kifejezésre juttatták ezzel az akkori képviselők, akik nagy része most is jelen van, hogy az ország területével való gazdálkodás, környezeti, természeti és kulturális értékeink védelme, az urbanizációs folyamatok kézbentartása közös érdekünk. A később jóváhagyott tervek esetében, mint az első országos területrendezési terv és a budapesti agglomeráció területrendezési terve, már nem volt tapasztalható ez az egyetértés, konszenzus.
Bízom benne, hogy jelen törvényjavaslatnál és majdan a Balaton-törvény felülvizsgálatánál, amellyel reményeink szerint szintén találkozni fognak a jövőben az Országgyűlés képviselői, visszatérünk ahhoz a gyakorlathoz, hogy egy műszaki és ökológiai szempontok alapján elkészített törvényjavaslatot, történetesen az ország térszerkezeti jövőképét, a fenntartható fejlődést szolgáló garanciákat a tisztelt Ház egyetértésben fogad el. Kívánok önöknek jó munkát, és az elmúlt időszak szakmai háttértevékenységéhez, az előterjesztéshez a minisztérium kollégáinak és civil szervezeti partnereinknek köszönöm a támogatást.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés