GODÓ LAJOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága április 2-án tárgyalta a T/5311. számú törvényjavaslatot. A bizottsági ülésen is felvetődött az a kérdés vagy javaslat, hogy miért éppen most, és elég kevés idő állt rendelkezésre. Mint amint már több képviselőtársam itt elmondta, a 2003. évi XXVI. törvény a 29. §-ában arról rendelkezik, hogy ötévente felül kell vizsgálni a területrendezésről szóló tervet. Ennek a kormány eleget tett, és én úgy tudom, hogy ez a különböző megyei területfejlesztési tanácsoknál, különböző fórumokon egyeztetésre is került.
De alapvetően mi volt az indoka a módosításnak, a jelenlegi felülvizsgálatnak? Azt hiszem, hogy a törvény szakmai előkészítése, illetve elfogadása óta eltelt öt év alatt a tartalmára, érvényesülési lehetőségére, kapcsolódási pontjaira ható körülmények folyamatosan változtak. Például az elmúlt évben fogadtuk el a termőföld használatáról, termőföld védelméről szóló új törvényt. Az elmúlt évben fogadtuk el a kisajátításról szóló törvényt. A törvény elkészítésekor, 2003-ban hiányoztak a területrendezési tervezésnek a gyakorlati tapasztalatai. Időközben kidolgozásra került a budapesti agglomeráció és a megyék rendezési terve. Jelentős ágazati koncepcionális változások történtek, összefüggő beépítettségű területek rohamos növekedése, például a balatoni agglomeráció, urbanizált területek növekedése a zöldterületek rovására, ezek mind-mind azt mondatják velünk, hogy igenis szükséges volt a felülvizsgálat.
A felülvizsgálat során három cél, prioritás jelent meg. Az egyik: erősödjön és legyen átjárhatóbb a terület- és településrendezési tervek közötti hierarchikus kapcsolat. A második: legyen hatékonyabb a területi és ágazati tervezés közötti integráció. A harmadik: közös kapcsolódási pontokon keresztül kerüljön közelebb a területrendezési és területfejlesztési tervezés.
Kiemelt változtatások fogalmazódnak meg új övezetek tekintetében. Ilyen a kiváló termőhelyi adottságú erdőterület övezete, országos jelentőségű tájképvédelmi terület, kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő terület, ásványi nyersanyag-gazdálkodási terület, együtt tervezhető térségek, kiemelt fontosságú honvédelmi terület, kiemelten fontos érzékeny természeti területek.
(11.50)
Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági bizottság ülésén is megfogalmazódott - mint ahogy azt a bevezetőben is mondtam -, hogy a törvény kisebb módosításokkal, javaslatokkal jobbá tehető, és megfogalmazódott kisebbségi vélemény is. A bizottság végül 12 igen szavazattal, 10 nem ellenében általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés