MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! 2008-ban ismét elhangzott a szó: bojkottálni az olimpiát. Elhangzott itthon is és külföldön is, és beleborzong minden jó érzésű ember, akinek valaha is köze volt a sporthoz. Elhangzott itthon, Magyarországon volt miniszter szájából, elhangzott az Unió jeles tisztségviselőjétől, és elhangzik Európa nagyvárosaiban az olimpiai lángot megtámadóktól.

Vajon tudják-e azok a politikai szélhámosok, akik sovány pecsenyéjüket készülnek sütögetni mesterkélt felháborodásukkal, hogy mit is követelnek? Tudják-e, hogy a bojkott csak azokat sújtja, akik négy éven át verejtékes munkával készülnek, hogy bebizonyítsák, ők a legjobbak a világon, és végül elveszik tőlük a megmérettetés lehetőségét, a verseny, a siker, a tisztességes vereség lehetőségét? Elveszik a nemzetektől a büszke pillanatot, hogy lobogójuk az egész világ előtt loboghat. Tudják-e, hogy nem egy sportágban csak egyszer adatik meg, hogy a sportoló olimpián méresse meg magát, és ha ezt elveszik, élete munkájának értelmét veszik el? Tudják-e, hogy azokat sújtják, akik végül ott lesznek, és győzelmük örömét beárnyékolja majd egy hátuk mögött elsuttogott mondat: csonka mezőnyben könnyebb győzni, bezzeg ha eljött volna a legnagyobb rivális?! A bojkott sikerre még sosem vezetett, csak a sportolót sújtotta.

Három nagy bojkottot szenvedett el eddig az olimpiai mozgalom, sok egyéb kisebb mellett. 1976-ban Montrealban először fordult elő, hogy országok együtt bojkottáltak egy olimpiát. Az afrikai államok maradtak távol, mert a NOB nem zárta ki Új-Zélandot, miután egy kivi rögbicsapat elfogadott egy Dél-Afrikába szóló meghívást. A bojkott vesztesei az afrikai államok voltak.

Az 1980-as olimpiáról Afganisztán 1979-es szovjet megszállása elleni tiltakozásképpen sok ország - köztük az USA, Japán, Nyugat-Németország is - távol maradt. A szovjet csapatok jóval később és nem a bojkott miatt vonultak ki Afganisztánból. A bojkott vesztese az egész sportvilág volt.

1984-ben Los Angeles következett; a Szovjetunió visszaadta a kölcsönt, és erős politikai nyomásra a szocialista országok versenyzői sem vehettek részt az olimpián. Hiába volt itthon minden sportvezetőnek, reálisan gondolkodó embernek az a véleménye, hogy nekünk árt a legtöbbet ez a távolmaradás, versenyzőink mégsem utazhattak.

(9.50)

A helytartó Kádár János nem mert szembemenni gazdájával. Ennek a bojkottnak az eredménye annyi volt, hogy soha nem látott létszámú sportvezető és versenybíró utazhatta el az olimpiára biztosított költségkeretet, de magyar győzelem nem születhetett.

Azt, hogy Kínában gondok vannak az emberi jogok tiszteletben tartásával, régóta tudjuk. Azt, hogy Tibetet gyarmatként kezeli, hetven éve fegyverekkel elvette függetlenségét, és esze ágában sincs visszaadni, elítéljük, mert elítéltük mindig is. Azt, hogy a kínai politikai mentalitásból bármikor következhet erőszakos politikai cselekedet, nem tegnap óta tudjuk. Minden szimpátiánk a tibeti népé, kinek történelmében hasonló eseményeket ismerhetünk föl, mint a magyar történelemben, elítéljük a kínai megszállást, de ez ellen nem szabad úgy tiltakozni, hogy még több kárt okozunk.

Ha az ismert tények ellenére mégis Kína kapta a 2008-as olimpia rendezési jogát, akkor ennek felelőssége az odaítélést megszavazókon van, és nem hárítható át sem az olimpiát rendező népre, sem a sportolókra. Ha a sportrendezvényekkel párhuzamos hivatalos politika tiltakozásképpen távolmaradással fejezi ki elégedetlenségét a kínaiakkal szemben, azzal egyetértünk, de a politika nem szólhat bele a sport részébe.

A sport a világ nemzeteit összeköti, a sport a békét, a megértést szolgálja, a másik ember, az ellenfél megbecsülésére tanít. Azt kell bojkottálni, aki a sport bojkottjára hív, mert az erőszak csak újabb erőszakot fog szülni.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu