VELKEY GÁBOR az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azzal szeretném kezdeni hozzászólásomat, hogy kiemeljem, egyetértünk magával a törvénymódosítással, annak szükségességével is, és egyetértünk a módosítás tartalmi irányaival is. Az országos területrendezési terv egy, a területi folyamatokat, beavatkozásokat alapvetően meghatározó törvény. Ez a meghatározó szerep két irányban is fontos. Egyrészt az itt megjelenő szabályozás a területhasználat minden szintjét alapvetően alakítja, keretet szab azoknak, másrészt az országos tervek változása kikényszeríti a tervhierarchia alacsonyabb szintjén lévő tervek, dokumentumok újragondolását is, vagyis egy komplex országos tervezési folyamatot indít el.
A legelső kérdés ilyenkor mindig az, hogy most kellett-e elővenni a törvényt, a módosítást. Nos, szerintem igen. Nemcsak azért, mert ötévente felül kell vizsgálni a szabályozást, hanem azért is, mert a törvény 2003-as elfogadása óta valóban jelentős változások történtek az országban. Felgyorsultak azok a folyamatok, amelyek a területi tervek által érintettek, sőt úgy gondolom, hogy a folyamatok további gyorsulása, egyéb fejlesztési tervek megfogalmazása a következő időszakban is lehetővé és lehetséges, hogy szükségessé teszik a törvény hamarabbi újbóli elővételét, mint hogy letelne a következő öt év.
A törvény elfogadása óta két módosítás történt, mindkettő konkrét szabályokat változtatott. A jelen módosítás értelme ezen túlmutat. Egyrészt átvezeti azokat a már elfogadott, kijelölt fejlesztéseket, amelyekhez területet kell biztosítani, vagyis amelyek országos érdekből szükségesek, másrészt tudatosan korlátokat igyekszik szabni a beépített és beépítésre szánt területek növekedésének. Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy jelen terv nem fejlesztési dokumentum. Ezt többször mondták már, mégis úgy érzem, hogy a vitában ezek a fogalmak most is keverednek.
(12.40)
Itt csupán egy műszaki tervről van szó, amelyben nem döntünk magukról a fejlesztésekről, beavatkozásokról, azok forrásairól és ütemezéséről sem, csupán arról döntünk, hogy az elhatározott fejlesztések számára - akár országosak, akár helyiek - miként és hogyan lehet a szükséges területet biztosítani. Előbb van tehát minden esetben a fejlesztési döntés, és csak utána a területbiztosítás. Ez minden olyan ügyben érdekes és fontos, amely itt immár felmerült, konkrét kritikaként megfogalmazva egyes ágazati területek ügyét.
Úgy gondolom, nem várható el egy ilyen dokumentumtól, hogy például a regionális repterek ügyében az országos hálózatban állást foglaljon. Egyéb fejlesztési döntésnek kell meghozni az ilyen döntéseket, majd azokat átvezetni az országos területrendezési tervben. Ugyanezt gondolom a Vásárhelyi-terv esetében is, illetve egyéb, Dunát érintő vagy Duna menti területek ügyében is.
A fejlesztési döntések fontosak, nem vitatom, hogy azokat időben meg kell hozni és külön tárgyalni. Ezek a fejlesztési döntések is fontosak. A Vásárhelyi-terv esetében a terv felülvizsgálata során konkrétan megfogalmazott árvízi tározók kerültek be az első ütemre vonatkozóan ebbe a tervbe, és ez egy nagyon helyes döntés volt. A második ütemre vonatkozó konkrét fejlesztések megfogalmazása nem jár azon a szinten, amely lehetővé tette volna, hogy ebbe a tervbe belekerülhessenek ezek a konkrétan kijelölhető helyek. Ezért is mondom azt, nyugodtan előfordulhat, hogy a következő öt év időtartamot megelőzően kell egy újabb módosító csomagot elővennünk azért, hogy aktuális fejlesztési döntéseink területigényét érvényesítsük a gyakorlatban.
Ez a terv, miközben konkrétan kijelöli az országos jelentőségű beavatkozások területigényét, üzen a területi tervek számára is, rögzíti, hogy milyen feltételeknek, szempontoknak kell megfelelniük. A megyei tervek pedig hasonló módon üzennek a településrendezési terveknek, immár közvetlenül is lefordítva a szabályozást a konkrét területhasználat szintjére, arra a szabályozási szintre, amely valóban érinti közvetlenül az embereket.
Ez a tervhierarchia szintén egy fontos sajátossága a tervezési eljárásnak. Egyértelművé teszi azt is, hogy az országos területrendezési tervben valóban csak az országos jelentőségű, ha a vonalas infrastruktúráról beszélünk, az országos törzshálózathoz tartozó elemeknek a területigényét kell rögzíteni, mert a megyei területrendezési tervek és a települési szintű tervek azoknak a közösségi igényeknek megfelelően rögzíteni fogják a területigényeket, amelyek a mellékhálózatokra vonatkozóan megjelennek.
Úgy gondolom, ezt a logikai rendet még akkor is, ha a 2003-as törvénymódosításban vagy törvénylétrehozásban ez nem vált el nagyon egyértelműen, a módosítás során figyelembe venni és érvényesíteni kell. Nem helyes lefordítás az, hogy ha valamilyen vonalas infrastruktúra-hálózatnak a mellékvonalai nem kerülnek bele ebbe a tervbe, az azt jelenti, hogy szándék van azok megszüntetésére. Ez ilyen direkt módon nem fordítható le. Azoknak a terveknek, illetve azoknak a területigényeknek meg kell jelenniük az alacsonyabb hierarchiai szintű tervekben, ahol szintén le kell folytatni az egyeztetéseket, és ezeknek az egyeztetéseknek az eredményeként lehet ezeket a terveket is elfogadni.
És most szeretnék áttérni a konkrét módosításokra. Kimondottan helyesnek, jónak tartom, hogy a törvény érdemben előrelépett a fogalomhasználatban, annak pontosságában és differenciáltságában. Szintén fontos előrelépés, hogy jelentősen növekedett az országos terv komplexitása, hogy belekerültek az energiaszektor lényeges elemei, erőművek, távvezetékek, hogy belekerültek a már korábban is említett, módosított Vásárhelyi-terv tározói és a jelentős ásványi vagyonnal rendelkező területek kijelölése.
A terv természetesen aktualizálta a vonalas infrastruktúra tervezett fejlesztéséhez kötődő területi igényeket a vasúthálózat, a gyorsforgalmi utak és a kerékpárutak esetében is. Jónak tartjuk ezt a lépést, amely az úthálózat egyes elemei besorolásának pontosításával szűkíti az ehhez szükséges területigényt, illetve azt is, hogy a repterek ügyében valóban csak az országos jelentőségűek maradtak az országos tervekben. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy egy ilyen dokumentum nem lehet alkalmas terep arra, hogy az egyéb fejlesztési ügyekben meglevő vitákat ennek kapcsán folytassuk le; az külön eljárást igényel.
Egyetértünk azzal is, hogy rugalmasabbá vált a mezőgazdasági térség kategória használata.
A törvénymódosítás fontos lépéseket jelent a természetvédelem, környezetvédelem területén. A javaslat egyik alapvető célja az ország táji, természeti, ökológiai és kulturális adottságainak, értékeinek védelme. Emellett - nagyon helyesen - kiemelt figyelmet fordít a feltételesen megújuló környezeti elemek - levegő, víz, talaj, élővilág -, illetve a természeti erőforrások védelmére. A területhasználatban pedig a terület- és talajkímélő eljárásokat részesíti előnyben.
Szintén pozitív, hogy a törvénymódosítás igyekszik figyelembe venni a hosszú távú fenntarthatóság kritériumait. Ennek értelmében felülvizsgálatra került az országos ökológiai hálózat kiterjedése, azon belül a magterületek, ökológiai folyosók és pufferterületek rendszere. A Natura 2000 területek belekerültek az országos ökológiai hálózatba, ami szintén helyes, amelyek védelmét a jogszabály megtartja és erősíti. A kiváló termőhelyi adottságú erdőterületek fokozottabb védelme érdekében új övezet kerül bevezetésre; ez szintén jó.
A tervezetben megjelent az erdőtelepítésre alkalmas terület megnevezés, ami az erdősültség hazai szintjének növekedését célozza, mindazzal a járulékos haszonnal, ami e területek pozitív voltát jelenti a klímapolitika, a megújuló energiaforrások, a turizmus erősítése és többek között például a vadgazdálkodás ügyében is.
És most szeretnék rátérni néhány gyakorlatiasabb kérdésre. Bár fontos a törvénymódosítás, ez azonban nem indokolhatja a túlzott sietséget. A módosítással kapcsolatos bizottsági munkát valóban bizonyosan akadályozta, hogy nem volt elegendő idő a tervezet részletes tanulmányozására. Ez nem helyes. A módosítás előkészítését hosszas egyeztetési folyamat előzte meg. Ennek kérdése szintén minden bizottságban előkerült, és itt is többen szóltak már róla. Nincs olyan egyeztetés, ami ne lenne fejleszthető, javítható. Bizonyosan ez is ilyen volt. Úgy vélem azonban, megfordítva a kérdésfeltevést, hogy jelen esetben, ha valaki véleményt akart mondani a tervezetről - akár területi szereplőről, akár önkormányzatról, akár országos szervről, akár civil szervezetről beszélünk -, megvolt a lehetősége, hogy megtegye azt.
Külön felhívtam a különböző területi szerveknél, önkormányzatoknál dolgozó ismerőseimet, hogy eljutott-e hozzájuk a törvénymódosítással kapcsolatos információ, kaptak-e felkérést, lehetőséget a jogszabály változásával kapcsolatos véleményük megfogalmazására. Én minden esetben olyan választ kaptam, hogy igen. De azt is elmondták, hogy soha nem volt elegendő idő az anyagok részletes áttanulmányozására. Szeretném tehát megerősíteni azt a véleményemet, amely szerint az egyeztetés fejleszthető, de ez az egyeztetési eljárás minden szereplő számára biztosította a lehetőséget, hogy a véleményének hangot adjon, ha volt véleménye, és hangot akart annak adni. A részletes vita erre további lehetőséget teremt, és ezzel a lehetőséggel élnünk kell. Nekünk is lesznek módosító javaslataink, pontosításokra, korrekciókra tehát még lehetőség van, és szükség is van ezekre.
Egy nagyon fontos, szintén gyakorlatias kérdést szeretnék még elővenni. Ez a törvény módosításából következő tervezési folyamat finanszírozásának kérdése. Bár ehhez pályázati forrásokat biztosít a kormányzat, a pályázati források volumene azonban bizonyosan szűk lesz. A tervezési folyamat sikeressége, eredményessége múlhat a szükséges források biztosításán. Így a források bővítése bizonyosan szükséges. Ebbe az irányba lépnie kell a kormányzatnak.
Összefoglalásul elmondható tehát, hogy egy jól előkészített, alapos, rendkívül fontos, irányát és konkrét szabályozását tekintve is támogatandó javaslat fekszik előttünk, amely a részletes vitában további módosításokkal javítható és javítandó. Ennek értelmében az SZDSZ támogatja a részletes vitára bocsátást és a szabályozást pontosító módosító indítványokat. Egyetértünk azzal is, hogy hosszabb időtávot biztosítsunk az általános vita számára és a részletes vita számára, hogy a meglevő félreértések elkerülhetők legyenek, rendezhetők legyenek, és hogy valóban azok véleményét, akik eddig nem fogalmazták meg a törvényjavaslattal kapcsolatos állásfoglalásukat, figyelembe vehessük a törvény végleges elfogadása előtt.
Köszönöm a figyelmet. (Godó Lajos tapsol.)
(12.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés