DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm, elnök asszony. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szerintem először is kezdjük egy pontosítással. Március 9-én az emberek arról szavaztak, hogy kívánnak-e vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat fizetni. Az lett a népszavazás eredménye, hogy nem. Tehát nemmel szavaztak az emberek.
Tisztelettel kérem, hogy ezen a téren tanúsítson önmérsékletet! Arról beszéljünk, amiről ez a népszavazás szólt. Köszönöm szépen, hogy végre elismerte, hogy a kormány bizony jutalmazta, többletet fizetett a házi gyermekorvosoknak akkor, amikor elrendelte a házi gyermekorvosok kompenzációját. Mert ez az igazság, képviselő úr. Mint ahogy az is az igazsághoz tartozik, hogy amikor megszűnt a vizitdíj, annak bizony logikai következménye volt az, képviselő úr, amiről itt nagyon sokszor beszéltünk e Ház falai között januárban, februárban, hogy bizony megszüntetésre kerül a házi gyermekorvosok kompenzációja, hiszen logikailag veszítette értelmét.
Örömmel hallom, hogy a képviselő úr is elismeri, jelentős bevétel volt a vizitdíj a háziorvosoknak. Igen, képviselő úr, és igen, tisztelt képviselő urak és hölgyek itt mögöttem, egy háziorvosi praxis átlagbevétele a vizitdíjnak köszönhetően 25 százalékkal nőtt. 25 százalékkal egy olyan évben, amikor nem tudott emelkedni a tűzoltók bére, mikor nem tudott emelkedni a pedagógusok bére, amikor Magyarország lakosságának reálbércsökkenést kellett megérnie. Ebben az évben, 2007-ben 25 százalék többletbevételhez jutottak a háziorvosok. Ezek jelentős számok, képviselő úr, magukért beszélnek.
És ha már számokkal dobálózunk, képviselő úr, hadd mondjak még egy számot. A vizitdíj hatása a társadalombiztosításra bizony éves szinten 60-62 milliárd forint volt. Képviselő úr, ez a társadalombiztosítás gyógyító-megelőző ellátásain belül bizony 5 százalékot jelent. Nagyon jelentős számot jelent, képviselő úr, nagyon jelentős kárt okozott ez a népszavazás, amit a Fidesz támogatott.
Éppen ezért fontosnak tartom, hogy beszéljünk arról, hogyan tudjuk ezt a kárt enyhíteni, hiszen egyetértek azzal, hogy megoldást kell találnunk. Elmondtam, hogy a házi gyermekorvosok kompenzálása - hiszen a vizitdíj miatt történt a kompenzálás - logikus, egyenes ági következménye volt a vizitdíj bevezetésének. Éppen ezért ugyanezen formállogikából levezetve a vizitdíj eltörlésével - ami miatt a képviselő úr is kampányolt - bizony az következik, hogy a házi gyermekorvosoktól, képviselő úr, fideszes képviselő urak és hölgyek, bizony el tetszettek venni a házi gyermekorvosoktól a vizitdíj-kompenzációt. (Dr. Répássy Róbert: Azt nem szavaztuk meg. - Felzúdulás a Fidesz padsoraiban. - Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Az elnök csenget.) Erre tetszettek szavazni.
Még egyszer - sokadszor -, a kormány nem vette el a vizitdíjat, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés