DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Asszony! Március 9-én országos népszavazáson az emberek úgy döntöttek, hogy nem kérnek a Gyurcsány-kormány egészségügyi reformintézkedéseiből, nem kérnek az értelmetlen betegsarcokból, a vizitdíjból és a kórházi napidíjból.
Mi volt erre az önök válasza? Megdöbbentő módon nem a megoldást, hanem a megtorlást választották. Amikor felvetődött, hogyan kompenzálják a háziorvosok kieső bevételeit, önök azt mondták: sehogy. Ennél még szomorúbb, hogy a házi gyermekorvosoktól is el akarják venni azt a pénzt, amit költségvetésben erre az évre megkaptak. Nem mást tesznek, mint büntetik az orvosokat, és rajtuk keresztül minden beteget és minden gyermeket.
Miniszter asszony, a kieső vizitdíj és kórházi napidíj teljes bevétele nem éri el (Zaj. - Az elnök csenget.) az éves költségvetés egy ezrelékének - ismétlem, egy ezrelékének - megfelelő összeget. Minden ezer forintból egyet kell mindössze átcsoportosítani a vizitdíj pótlására. Ez kormányzati szinten nem a megoldhatatlan kategória, talán még az önök kormányának sem. Mindössze politikai akaratra van szükség: belátni, hogy nem lehet megoldás az emberek megbüntetése.
A gyermekorvosok problémája különösen fontos. Ők abból a pénzből gazdálkodtak, esetleg fejlesztettek, amit vizitdíj-kompenzációként kaptak. Ha nem ilyen jogcímen kapták volna a pénzt, a költségvetésből eddig is más forrást kellett volna biztosítani a működésükhöz. Önök most ezt a pénzt el akarják venni a házi gyermekorvosoktól, szakrendelőktől, gyermekkórházaktól.
Miniszter asszony, ön hamarosan távozik. Az utolsó pillanatban beígért teljesítményfinanszírozás önmagában nem oldja meg a problémát. Tenni kell valamit, érdemben és gyorsan. Az egyetlen megoldás: visszaadni a pénzt a háziorvosoknak.
Tisztelt Miniszter Asszony! Miért nem látja be, hogy nem megoldás az orvosok és betegek megbüntetése? Ugye, önök sem akarnak gyermekorvosoktól - és rajtuk keresztül beteg gyerekektől - pénzt elvonni? Nem érzi úgy, hogy leköszönő miniszterként a saját elképzelései helyett végre az emberek akaratát kellene megvalósítania?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés