DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2 vk.): Tisztelt Miniszter Asszony! Talán a legelején kezdjük. Maga a köztársasági elnök úr is azt mondta, ha a parlament áprilisban szünteti meg a vizitdíjat, és nem az őt jogilag kötelező 2009. január 1-jei határidővel, akkor a parlament felelőssége annak a pótlása, illetve a kormány felelőssége annak a pótlása. A második: az ágazatban, tisztelt miniszter asszony, 2003 óta nem fejlődött a kártyapénz, ez körülbelül 20-25 százalékos bevételkiesést jelentett a praxisoknak, ha csak az inflációval növelték volna. Nem növelték, azt mondták helyette, szedjétek be az emberektől vizitdíj formájában. Mivel az emberek ebből nem kértek, önnek és a kormánynak és a Magyar Országgyűlésnek nincs más lehetősége, mint hogy az emberek akaratának megfelelően visszapótolja, és azt az alkotmányos kötelezettségét, ami az egészségügyi alapellátás működtetése, teljesítse.
Miniszter Asszony! Az ön válasza elfogadhatatlan. Arra kérem a szocialista képviselőket is, hogy ne fogadják el ezt a választ, hogy az egészségügyi bizottságban tudjunk róla tárgyalni. Nagyon sürgős helyzet van.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés