GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Figyelve a vitát, egyrészt egy bizottsági előterjesztést tárgyalunk, amit azért megelőzött egy széles egyeztetési folyamat, és ebben az egyeztetési folyamatban különböző fordulatok voltak. Ezzel együtt eljutottunk odáig, hogy van egy előterjesztés, amelyet tárgyalunk, és most a vitában azért érzékelhető, hogy mindazok az elemek, amelyek a korábbi egyeztetések során előkerültek, szakmai kifogások vagy aggályok, természetesen jelen vannak itt az általános vitában. Pont előttem szólt az ellenzék vezérszónoka, aki elmondta, hogy milyen olyan kérdések vethetők fel, amelyek mentén az ellenzéki párt akár aggályokat is megfogalmaz, ugyanakkor a végén azzal zárta a mondanivalóját, hogy alapvetően támogatják az előterjesztést.
Valahol hasonló az én viszonyom is, illetve a Szabad Demokraták Szövetsége viszonya is az előterjesztéshez, egyrészt indokoltnak tartjuk, hogy az egyesületek sorsának mielőbbi jogi rendezését elvégezzük. Itt olyan munkáról van szó, ami valóban önkéntes, valóban karitatív, és ez az önkéntesen vitt és szakmailag is egyébként értékes munka nagyon komoly hozzáadott értékkel bír azokon a településeken, ahol az ellátás feszültségei tapinthatóak.
Azt gondolom - nem megismételve mindazokat az érveket, amelyek az előterjesztés mellett szólnak, egyfelől a hagyományokra való utalás, másfelől az, hogy itt van egy szabályozatlan, nem kellően szabályozott terület, nincs kellő összhang, nincs igazából jogszabályok által alátámasztottan biztosítva az együttműködés a hivatásos tűzoltóság, az önkéntes tűzoltók, illetve az egyesületi formában működő tűzoltóságok között -, hogy ez rendezésre váró feladat. Azt gondolom, hogy az általános vita lezárását megelőzően érdemes azokat a javaslatokat akkor megfogalmazni valamennyiünknek, ellenzéki és kormánypárti képviselőknek, különböző frakcióknak, amelyek abba az irányba visznek, hogy legyen egy vállalható, mindenki által támogatott megoldás. Erre biztatom a képviselőtársaimat.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés