JAUERNIK ISTVÁN, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Örömmel tapasztaltam a képviselőtársak komoly aktivitását. Őszintén nem reménykedtem ilyen aktivitásban, és meglepve tapasztaltam, hogy nagyon sok képviselőt foglalkoztat ez a kérdés. Tulajdonképpen ez jó érzés mindnyájunknak, akik a tűzoltók, tűzvédelem kérdésével foglalkozunk.
Érdekes módon visszajöttek ugyanazok a problémák, kérdések, fölvetések, amelyek az előző jó néhány hónap során, a törvényjavaslat előkészítése során napirenden voltak, amelyeket több oldalról körbebeszéltünk, megvitattunk. Tulajdonképpen körbejártuk már szakértői szinten is ezeket a kérdéseket. Talán két dolgot hadd emeljek ki, mert főleg ezen két kérdés körül fogalmazódtak meg a vélemények vagy javaslatok: ez az "önkéntes" szó és a finanszírozás kérdése.
Először talán hadd szóljak a finanszírozásról. Tulajdonképpen ez lényeges eleme ennek a dolognak, de az egész finanszírozás lényege a közfeladatok ellátásának. A tűz elleni védekezés, műszaki mentés közfeladat, tehát közpénzből látjuk el; az önkormányzatok kötött felhasználású normatív támogatást kapnak. Lamperth miniszter asszony említette, hogy jelentős fejlődés volt ezen a téren a finanszírozás, műszaki fejlesztés területén. Igen, az önkormányzatoknál és az önkéntes tűzoltóságoknál, köztestületeknél látványos volt a fejlődés. Nem ilyen látványos az egyesületeknél, ez ténykérdés.
Nos, azt gondolom, hogy ez a parlament büszke is lehet arra, hogy mennyi közpénzt fordít a tűz elleni védekezésre. Nagyon jelentős összeg, közel 45 milliárd forint áll rendelkezésre. Ennek döntő részét a központi költségvetés teszi bele, elenyésző hányadát az önkormányzatok, de azt látni kell, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóság viszi el ebből a nagyon nagy részét, 37 milliárdot is meghaladó összeget. 5 milliárd van a biztosítók 1,5 százalékából, amiből tulajdonképpen többek részesülhetnek, ez a pénz műszaki fejlesztésre van. 1,8 milliárd körül van az, amit az önkéntes tűzoltóságok, tehát a köztestületek kapnak, és 100 milliós az a nagyságrend, amit egyesületek.
Ha ezt a pénzt látja valaki, akkor azt is lehetne mondani, hogy nagyon nagy aránytalanságok vannak, de azt látni kell, hogy az egységes tűzvédelem különböző szereplői azért nem ugyanazt a feladatot látják el, nem ugyanazt a színvonalat képviselik. Itt nem lehet azt mondani, hogy akkor annak adjuk, aki a legolcsóbban tudja csinálni, mert egy köztestület nem tudja azt megoldani, mint egy hivatásos önkormányzati tűzoltóság: más a feladata, más a funkciója, más a kötelezettségi köre, a jogszabályi háttere.
Tehát azt gondolom, arról lehet beszélni, hogy van ez az elég nagy pénz, ami rendelkezésre áll - gondolom, az elkövetkező években is inflációkövetően tudjuk ezt növelni legalább -, és hogy ezen belül esetleg másképpen osszuk el ezt a pénzt. Persze, amikor ez a kérdés fölvetődik, itt is előjött ez a kérdés, akkor bizony elkezd menni egy kicsit a féltékenység a feladatért, ami mögött persze pénz van: tehát hogy kié legyen az a feladat, mert ha van feladat, akkor van pénz is hozzá.
Azt gondolom, nagyon fontos annak a kimondása, ami ebben a törvényjavaslatban is megjelenik, hogy az önkéntes tűzoltó-egyesületekben önkéntes tűzoltók végzik a munkájukat, akik ellenszolgáltatás, térítés nélkül végzik a tevékenységüket. Tehát itt ne akarjanak a tűzoltó-egyesületek olyan finanszírozást, ami majd elviszi őket a köztestület vagy a hivatásos felé. Amire pénzt kell biztosítani a Magyar Köztársaság Országgyűlésének, az, hogy ezek az emberek, akik önként csinálják ezt a feladatot, azok jó eszközökkel, jó anyagokkal, jó védőfelszerelésekkel tudják csinálni, és minél több ilyen településen legyen ilyen szervezet. Tehát azt gondolom, itt csak erről lehet szó. A többi már túlterjeszkedne azon, amit lehet. Tehát nem lehet azt mondani, hogy aki a legolcsóbban megcsinálja majd, az kapja a kvázi közfeladat ellátását.
Nos, a másik kérdés az önkéntesség fogalma. Abból kell kiindulni, hogy az önkéntes tűzoltó-egyesületek társadalmi szervezetek, az egyesülési jog alapján működnek. Magyarországon ez a törvény nem szokványos európai, hanem egy kicsit - hogy úgy mondjam - a rendszerváltás időszakának terméke. Nagyon nehéz ma Magyarországon egy egyesületnek bármit is törvényben mondani. Csak -hat-het, meg csinálhatja, teheti. Nincs felügyelet az ügyészségen kívül, nem lehet kötelezni feles törvénnyel semmire. Ez aztán nagyon erősen behatárolja a mozgásteret.
Gyenesei képviselő úr már nincs itt, de ő szóvá tette, hogy volt egy másik változat, és a bizottság azt visszavonta, és új változatot nyújtott be. Igen, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakemberei közölték, hogy ez itt meg itt - körülbelül hat vagy hét paragrafust soroltak föl -, ezek a paragrafusok alkotmányellenesek. Azt gondolom, hogy az sem lenne jó, ha mi nagyon szépen megbeszélnénk azt a törvényjavaslatot, majd a kormány képviselője nem tudna mást csinálni, azt mondaná, hogy nagyon szép, amit önök akarnak, csak a magyar alkotmány és a magyar, kétharmados, egyesülésről szóló törvény ezt nem teszi lehetővé. Azt gondolom, hogy ezek elég nyomós érvek, amikor sorba kell állítani.
Az önkéntességgel kapcsolatban. Azt a megoldást látom talán kezelhetőnek - nincs benne ebben a törvényjavaslatban, későbbi egyeztetésnél jutottunk erre az egyesületek képviselőivel -, hogy fogalmazzuk meg az önkéntes tűzoltó fogalmát.
(19.40)
Ma ez nincs sehol leírva. Önkéntes tűzoltók, a tűzoltó-egyesületeknél dolgozó valamennyi tűzoltó önkéntes tűzoltó. Persze, vannak a köztestületnél is önkéntesek meg a létesítményeknél is. Ha az önkéntes tűzoltó fogalmát megfogalmazzuk, akkor lehet, hogy az egyesületnél elvettük ezt a szót, ami hosszú évtizedek tradíciója, de magának a személynek, a tűzoltónak azt a jelzőt azért vissza tudjuk adni, hogy önkéntes tűzoltó. Erre el is készült módosító indítvány, képviselőtársaim ezt be is nyújtották.
Képviselőtársaim! Több minden elhangzott, a parlamenti vitának az a szabálya, hogy most, lezárva az általános vitát, eddig lehetett módosító javaslatot benyújtani, ezt követően lehet még majd kapcsolódó módosító javaslatot. Előttünk van a feladat, azt kérem mindenkitől, hogy aki tud, segítse a munkát, hozzunk egy olyan törvényt, amellyel megnyugvással tapasztaltam, hogy a parlamenti pártok egyetértenek. Egyetértenek, hogy legyen egy törvény. Kell törvény, önálló törvény kell, olyan, amely megfelel az alkotmánynak és az egyesülési törvénynek is, és megfelel, szinkronban van a ma hatályos tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló törvénnyel, hozzunk egy ilyen törvényt. Azt gondolom, nem lesz szégyenkeznivalónk, mert ha valaki megnézi akár a Vöröskeresztről, akár a polgárőrségről szóló törvényt, bizony a keretek ott sem engedtek ennél bővebb terjeszkedést, sőt, azt merem mondani, hogy mind a két törvény egy kicsit szerény törvény. Természetesen az egy nagyon fontos szerepe, hogy elismeri ezen társadalmi szervek nagyon fontos társadalmi feladatát, elismeri az ott dolgozó emberek munkáját. Azt gondolom, hogy azt tudjuk biztosítani, és a jelenleginél biztosan sokkal jobbak lesznek az önkéntes tűzoltó-egyesületek működési feltételei.
Még egyszer ehhez kérem képviselőtársaim segítségét. Az elkövetkező hetekben itt, a parlamentben a részletes vita során találkozunk, illetve a módosítóknál. Bízom benne, hogy május elejére lesz törvény.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés