MOHÁCSI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Szomorú, de vitathatatlan tény, hogy a magyar közoktatás rendszere jelenleg nem mérsékli, sőt konzerválja, felerősíti a társadalmi induló helyzetből adódó esélykülönbségeket.
Nézzünk szembe a tényekkel! A társdalom tartós mélyszegénységben élő rétege területileg és szociálisan is erős elszigeteltségben él. A közoktatás rendszerében ezek a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek nem kapják meg a kitörés lehetőségét, mert a rendszer már a legalsó szinttől kezdve elkülöníti vagy kirekeszti őket, megfosztva ezzel őket a normális fejlődés lehetőségétől. Az egyes évfolyamokon felfelé haladva szignifikánsan csökken a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya az évismétlések, a lemorzsolódások miatt. A lemaradók tekintélyes része el sem végzi az általános iskolát, a többiek pedig csak 16-17 éves korukra, ami a sikeres középfokú továbbtanulás esélyeit már önmagában is jelentősen csökkenti.
A kormányzat eddigi integrációs és esélyegyenlőségi intézkedései szükséges és sikeres lépések voltak, de korántsem elégséges lépések. Mindannyian örömmel olvastuk az országos oktatási integrációs hálózat első eredményeiről szóló felméréseket. Ugyancsak biztató, hogy a középiskolai esélyegyenlőségi programok és a felvételi kedvezmények eredményeképpen nemcsak a sikeresen érettségiző halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma nőtt, hanem továbbtanulási hajlandóságuk, szándékuk is. Választókerületünkben szerencsére mindannyian találkozhatunk olyan helyi sikerekkel, ahol áldozatos munkával, az elérhető többletlehetőséget kihasználva sikeres integrációs programokat valósítottak meg.
Tisztelt Államtitkár Úr! Nem állhatunk meg itt, ezekre a sikerekre építve a megkezdett munkát folytatni kell, esélyteremtő programjainkat elérhetővé kell tenni minden rászoruló gyermek részére. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Mi, szocialisták egy olyan iskolarendszerért dolgozunk, amiben nincs szegények és gazdagok iskolája, nincsenek jó tanuló és rossz tanuló osztályok, nincsenek utolsó padba ültetett diákok. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Hitünk szerint a jövő magyar közoktatása sem konzerválhatja a társadalmi különbségeket, hanem csökkenti és áthidalja.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés