TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Vendégek! Amikor az elmúlt év júniusának végén Csöglei István, a lánglovagok és a tűzcsibék körében ismertebb nevén Pista bácsi, nyugalmazott tűzoltó ezredes, a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke eljuttatta hozzám a parlament általános vitájában most tárgyalt, köznapi szóhasználatban tűzoltómunkával készülőnek még rosszindulattal sem minősíthető törvényjavaslat elődjét, akkor Tomcsányi Kálmán eme hitvallását ajánlotta figyelmembe: "A köz szolgálatában állni egymagában is nagy tisztesség, önzetlenül szolgálni a közt valóban nemes hivatás."
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor az Országgyűlés elismeri az önkéntes tűzoltómozgalom tevékenységét a közbiztonság szilárdításában, az emberi élet épségének, anyagi javainak, a nemzetgazdasági és a természeti környezet hatékonyabb megóvása érdekében, akkor egyben emléket állít 173 év valamennyi tűzoltójának, de azoknak a 20-40 éves férfiaknak is, akiket egykor tűzoltószolgálatra köteleztek.
A Soproni Önkéntes Torna és Tűzoltó Egyesület kezdeményezésére 138 évvel ezelőtt gróf Széchenyi Ödön elnökletével létrejött Magyar Országos Tűzoltó Szövetség szervezőmunkájának köszönhetően felgyorsult folyamat eredményeképpen 90 év elteltével már valamennyi településen működött állami vagy önkéntes csapat. Számos ok következtében a rendszerváltáskor azonban országosan már csak 1000, Tolna megyében mindössze 50, mára ez a szám is 17-re csökkent.
Az okok feltárásakor érdemes meghallgatni azokat, akik a legközelebb vannak a tűzhöz; tárgyalt témánk szereplői közül az önkéntes tűzoltó-egyesületi tagokat, parancsnokokat, és hogy a kép árnyaltabb legyen, bár a törvénytervezetről megkérdezett, ám válaszolni csak egyharmaduknak akaródzó hivatásos önkormányzati tűzoltóság vezetőit is.
(18.30)
Hogy közülük ki nem akart vagy netán ki nem mert véleményt nyilvánítani, az már egy másik vita tárgya lehetne.
Az előbbiek azt mondják, hogy a tűzoltóság, majd később a katasztrófavédelem döntéshozói folyamatosan akadályokat gördítettek az önkéntes tűzoltók elé, fékezve a munkájukat, és eljutottak odáig, hogy elnevezésükből még az "önkéntes" szót is sikerült elvenniük. Az 1996. évi törvény többször módosulva abba az irányba hatott, hogy egyre kevésbé ismerte el az egyesületek munkáját. Véleményük szerint napjainkra oda jutottak, hogy a tűzoltó-egyesületek a törvény szerint nem riaszthatók a működési területükön keletkező káreseményekhez, az egyesület tagja, vezetője még képesítés birtokában sem vezethet tűzoltást. Úgy látják, szerepük a káreseményeknél nem több, mint egy civilek általi beavatkozás. Az a kiskapu, amely engedélyezte, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok megállapodást kössenek a jól működő egyesületekkel a gyakorlatban egyoldalú feltételekkel... - az önkéntes egyesületek részéről egyetlen fontos célból köttettek, azért, hogy az önkormányzati tűzoltóságok egyáltalán jelezhessék számukra, ha a működési területükön káresemény történik. Nem riasztják őket, néha tízperces késéssel jelzik csak az eseményt, és így pontosan az az előny vész el, ami az önkéntes tűzoltóság lényege, hogy a helyszín közelében preventíven ugyan, de hatékonyan tudjanak beavatkozni.
Az önkéntes tűzoltók mindannyian azért vállalják civilként feladatukat, mert hiányt szeretnének pótolni, a biztonság hiányát. Ők azok, akik a településeken élő emberekkel együtt nem elégszenek meg azzal, hogy majd jön a segítség, hanem ők teremtik meg azt ott helyben, a lakóhelyükön. Erre példát is mondhatnék. Választókerületem viszonylag jól felszerelt, jól felkészített önkéntes tűzoltó-egyesületének, az elismerésre méltó munkát végző kurdi egyesületnek a tagjai sem véletlenül választották a jelmondatukat, amely úgy szól, hogy "segítség közel a bajhoz". Ez a rövid mondat véleményem szerint a törvényjavaslat igazi tétje. Persze - mert nem feledhetjük, Magyarországon élünk - vannak, akik úgy gondolják, a tét az, hogy ki kapjon az állami költségvetés tűzoltóságnak szánt tortájából nagyobb szeletet. Ugye, nem arról szól a vita, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltók a köztestületi tűzoltóságoktól féltik pozíciójukat, a köztestületiek pedig az önkéntes tűzoltó-egyesületektől? Mert ha netán igen, akkor bár lovas nemzetnek hisszük magunkat, már megint fordítva ültünk fel a lóra.
Én azt mondom, hogy az önkéntes tűzoltó-egyesületeknek minden társadalmilag indokolt mértékű jogi, pénzügyi, morális, szakmai segítséget meg kell adni, éspedig nem az ő hasznukra, hanem a társadalom, ha úgy tetszik, valamennyiünk érdekeinek üdvére. Azért, tisztelt képviselőtársaim, hogy valamennyien egyenlő bánásmódban részesüljünk, akkor is, ha valamelyikünk gazdag övezetben, és akkor is, ha halmozottan hátrányos helyzetű térségben él. Adjuk meg tehát az esélyt, nevüket is visszaadva, hogy helyből jöhessenek segítségünkre a szükségnek megfelelően kiképzett, a kezdeti beavatkozásokra felszerelt, intézkedésekre felhatalmazott, felelősséggel tartozó önkéntes tűzoltók, akik szakszerű beavatkozásukkal elolthatják majd a kis tüzeket is. Életeket menthetnek, illetve minden olyat megtehetnek, amellyel segíthetik a helyszínre érkező, a szakmai rendszerben magasabban kvalifikált, hatékonyabb felszereléssel bíró tűzoltóságok riasztott rajait.
Ennyi a törvényjavaslat tétje, ennyire nyilvánvaló, és ha így gondolkodunk, kevesebb lesz a Lötosz meg a Hötosz körül keringő mítosz. Csak Tolna megyei példával konkretizálom mondandóm. Ha Mucsiban élt volna valaha jól működő önkéntes tűzoltó-egyesület, akkor bizonyosan nem ég le öt hektár erdő, Simontornyán talán életben maradt volna az a személy, akire rászakadt a födém, ha nem kellett volna megvárni Sárbogárdról a segítséget. Egyetlenegy magyarországi településnek sem ártana, ha ebben a túlságosan anyagiasult, elvadult világban lenne egy veszélyben is összetartó, önzetlen csapata.
A törvénytervezet szakmai vitáiban többször felmerült, hogy felesleges és megkülönböztető külön törvényt alkotni az önkénteseknek, mert akkor a létesítményi és egyéb szervezetek is élhetnek hasonló igénnyel. Ők meg azt mondják, hogy hasonlóan például a polgárőrökhöz - a rájuk vonatkozó külön törvényt 2005 végén alkotta meg az Országgyűlés -, az önkéntes tűzoltókat is meg kell különböztetni szakmai feladatuk végzése közben. Nem gondolom, hogy a törvényhozás Házában lenne olyan országgyűlési képviselő, aki ne értene egyet azzal, hogy erkölcsi szempontból is fontos a társadalom számára önként, ellenszolgáltatás nélkül közfeladatot ellátó civilek munkáját külön törvényben elismerni.
Miért nem javaslom a meglévő törvénybe illeszteni az önkéntes tűzoltó-egyesületek szabályozását? Egyrészt azért, mert közülük nem kevesen egy tucat éve harcolnak azért, hogy kapják vissza az önkéntes elnevezést. Teljesülhetne végre a legfőbb ügyész, az igazságügy-miniszter, a belügyminiszter és az országos katasztrófavédelmi főigazgató ígérete. Másrészt szűnjön meg az a nagy ellenzés, csupán csak az elosztható pénz miatt. Azért az úgy nem megy, hogy a segítség is jól jönne, csak ne kerüljön pénzbe.
Az önkéntes tűzoltó-egyesületek egyetértenek abban, hogy az általuk végzett beavatkozások színvonalának mind a személyek képzettségében, mind a felszerelések és a vállalt feladatok tekintetében egyenértékűnek kell lenni, meg kell felelnie az 1996. évi módosított törvény rendelkezéseinek. Figyelembe kell venni azonban azt is, hogy eddig az önkéntes egyesületek java részében csak a hivatásos tűzoltók által már használt felszereléseket tudják beszerezni feladataik ellátásához. Ha ma a jól működő egyesületeknek a meglévő minimális felszereléseit be kell vizsgáltatniuk, az minimum 100-150 ezer forintba kerül. Azonban ha a meglévő felszerelés nem felel meg a mai elvárásoknak, akkor jelentős anyagi ráfordítással újakat kell vásárolni, de erre a jelenlegi pályázati lehetőségek nem adnak elegendő forrást, azokkal legfeljebb a szinten tartást lehet elérni. Szükséges tehát az egyesületeknek rugalmasan időt biztosítani a felszerelések pótlására és az egyéb feltételek biztosítására. Fontos volna azért a szaktevékenység ellátásához nyújtott támogatásnál az önkéntes tűzoltó-egyesületek egyéni adottságait is figyelembe venni.
A törvényjavaslatban leírt, jól kialakított költségvetési támogatás méltó és biztos alapot nyújthat az önkéntes egyesületek gazdálkodásához, szakmai színvonaluk fejlődéséhez. Egyúttal abban bíznak, hogy a törvényalkotó itt nemcsak az eddig is a költségvetésben szereplő, a tűzoltószövetség által pályázati úton kiosztásra kerülő költségvetési tételre gondol, ami a jól működő egyesületeknél is az előbb említett szűk szinten tartásra volna csak elegendő. A Kurd községi önkéntes tűzoltó-egyesület se becsüli le ezt a pályázati forrást, mert egyesületük jelentős fejlesztéseket, felújításokat tudott ennek segítségével elérni, viszont abban igazuk van, hogy a nehezebb helyzetben lévő önkormányzatok nem tudnak megfelelő önrészt biztosítani, és az ilyen településeken az egyesületek helyzete rosszabb az átlagosnál.
Tisztelt Országgyűlés! Az önkéntes tűzoltók arra várnak, hogy a törvényjavaslat teremtsen lehetőséget a fejlődésre, a civil szervezeteik jobbítására. Nem szabad, hogy a leendő törvény túlszabályozva korlátokat támasszon.
(18.40)
Csak így biztosítható, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóságoktól távolabb eső településeken a már meglévő, illetve a majd megalakuló önkéntes tűzoltóságok révén gyors segítségben részesülhessenek a bajba jutott embertársaink. E törvényjavaslat hatálybalépésével jobban teljesülhetne hazánkban az esélyegyenlőség elve a közbiztonság tekintetében is. Ezért támogatom - módosító javaslatokkal természetesen - a törvényjavaslat elfogadását.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés