BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy képviselő asszony kiment a teremből, elmondta a magáét, de úgy gondolom, hogy igaza van, mert nagy a baj, és ilyenkor nem a különbözőséget kell keresni, hanem a vélemények azonosságát. Tudniillik tényleg bajban az ország, állítom továbbra is, szociális válság van, az emberek szegényednek Békés megyében.
Engedjék meg, hadd szóljak egy-két szót az átlagokról: az átlagok, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, sok mindent eltakarnak. Nem mindegy, hogy az ország melyik részét vizsgáljuk, én pedig személyesen Békés megyéből jöttem, és Békés megyei képviselőként tudom, hogy az emberek rosszul élnek. Rosszul élnek, és napi létminimumgondjaik vannak, megélhetési gondjaik vannak. Lehet monitoring, de hölgyek, urak, lényeges tényekből magam is meg tudom állapítani a magam monitoringjával, azzal, hogy több a segélykérő, egyre több a szegénységi bizonyítvány, és sorolhatnám még a gondokat, bajokat.
Ilyenkor szokott a képviselő asszony minket kioktatni, azaz leblamálni, mikor azt mondja, a statisztika tudomány. Ezzel azt mondja, hogy ostobák vagyunk. (Tatai-Tóth András: Ez nem statisztikai kérdés.) Erről a lóról is le kellene szállni, hogy ilyen sértegetésekkel kezdünk olyankor, amit magam is igazolok, hogy tudomány. (Arató Gergely: Kinek nem inge, ne vegye magára. - Az elnök csenget.) De különben lehet jó pár számot jó pár módon megközelíteni és elemezni is. Tudják, Churchill mondott egy nagy igazságot, hogy az a statisztika igaz, amit magam készítettem és magam hamisítottam. (Dr. Horváth János: Ezek szamárságok.) Így igaz, na mindegy.
A lényeg az, hogy úgy gondolom, hogy össze kell fogni ebben a kérdésben, és megoldásokat kell keresni, a gazdaságot kell élénkíteni, emellé munkahelyeket kell teremteni, ösztönözni kell a gazdaságot, és jó pár kérdésre és jó pár ma égető gondunkra megoldást találunk. Tehát vitatkozhatunk itt az átlagokról, ez sok mindent eltakar, nálunk az emberek rosszul élnek.
Engedjenek meg egy gondolatot a tulajdonosi programról! Hölgyek, Urak! Az az érzésem, hogy itt semmi másról nincs szó, mint egy nagy átveréssorról, itt a spekulánsok támogatását kívánják megvalósítani, ugyanis arról van szó, hogy a magyar társadalom nagy részének nem a tulajdonszerzés jelenleg a gondja. Önök a költségvetési hiányt kívánják ezzel dugdosni, bevételt kívánnak szerezni, én pedig úgy gondolom, hogy ezt nem kell támogatni. (Tatai-Tóth András: Attól még, hogy nem érted, nem biztos, hogy rossz.)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés