BÓKAY ENDRE (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Halász János képviselőtársam hozzászólására szeretnék egy megjegyzést tenni. A kultúra finanszírozásának új elképzeléseiről, új koncepciójáról beszélt - igen, megvan. Hiller István miniszter úr a miniszteri expozéjában felvázolta ezeket a fő pontokat. Megmondta, hogy a magántőke erősítése, a pályáztatási rendszer erősítése egészíti ki a klasszikus állami finanszírozást.
Akkor nézzünk néhány pontot, hogy ezek valóban megvalósulnak-e! Az egyik az, hogy a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása most itt áll előttünk. Ennek korszerűsítése most történik. Ha ezt előbb kezdjük el, ahogy ön érvel, 2005-2006-ban, amikor láttuk, hogy csökkennek ezek az összegek, akkor lehet, hogy azt a vádat kapjuk meg, hogy kérem szépen, az internetszolgáltatás nem erősödött meg kellően, nem futott fel kellően, és máris az adóztatásában gondolkodunk, ahelyett, hogy támogatnánk, visszafogjuk. Tartok az ilyen gondolkodástól.
A másik: nagyon jól ismerjük az úgynevezett 1 százalékos kulturális hozzájárulást, ami azt jelenti, hogy minden állami beruházás után a beruházás összegének 1 százalékát kortárs művészeti alkotásokra kell fordítani. Az ÉS-ben megjelent ezzel kapcsolatban egy nagyon kiváló cikk, "Mint gorillán a rúzs", ezzel a kissé ironikus címmel, de ez például Európában általánosan elterjedt szokás. És ez a mi világunkban, ahol mennek a magánberuházások, autópályák épülnek állami részvények segítségével és egyebekkel, ez egy igen komoly finanszírozási forrást nyit meg. Talán egy kicsit hasonló, mint a filmalap. Tudjuk, hogy a filmalapot most tárgyalja az Unió, mert bizonyos problémákat talált benne, de azt is nagyon jól tudjuk, és maga a filmes szakma elismerte a filmalap rendkívüli sikerességét.
Végezetül egyetlenegy dologról beszélnék, a pályázatok új formája megjelent a reneszánsz év kapcsán, ami végre nem azt jelenti, hogy pontszerű támogatásokról van szó, hanem a kultúra nemes részét, egyfajta tartalomfejlesztést is hozzáköt egy pályázati támogatási rendszerhez.
Elnök úr, köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés