GEBERLE ERZSÉBET (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Elsősorban is nem gondolom, hogy tisztem és feladatom lenne Kóka János pártelnök urat megvédeni, de Márton Attila képviselőtársam figyelmét valószínűleg elkerülte, hogy Kóka János pártelnök úr végighallgatta az expozékat, illetve a vezérszónoki felszólalásokat. Valószínűleg azért kerülte el az ön figyelmét, mert ön most, a beszéde előtt érkezett vissza a terembe. (Márton Attila: Ne tessék már mondani! - Babák Mihály közbeszólása.) Arról pedig, hogy gazdasági miniszterként milyen programot tudott végrehajtani, jelentem, Magyarországon koalíciós kormány működik, amelyben a Szabad Demokraták Szövetsége a kisebbik koalíciós párt, ugyanakkor soha nem rejtettük véka alá a véleményünket. Az, hogy a kormány programjában a mi programunkból mennyit sikerült megvalósítani, az egy másik kérdés.

Visszatérve a mai vitanap címére: "Munka - tudás - tulajdon", három különböző és mégis igen összefüggő fogalomról van szó, a társadalom, az erősödő polgárság három fontos fogalmáról. Tudás: a polgár a megszerzett tudása által válhat munkára képes, öngondoskodó és tudatos tagjává a társadalomnak. Munka: a megszerzett és versenyképes tudással szerezhet magának jó munkát, munkahelyet. Tulajdon: a munkája ellenértékeként kapott béréből és megtakarításaiból juthat saját tulajdonhoz. Így függnek össze ezek a fogalmak, és bár három miniszter, illetve államtitkár úr adta elő az expozét, azt gondolom, hogy nagyban összefüggő kérdésekről van szó.

Egy mondatot engedjenek meg arról a kritikáról, ami itt az ellenzék részéről a vita elején elhangzott. Nekem nem volt problémám letölteni a minisztérium honlapjáról ennek a programnak a lényegét (Babák Mihály: Melyiket?), és így tudtam felkészülni erre a mai vitanapra. (Babák Mihály: A szociális megvan.) Azt gondolom, hogy aki akarta, az el tudta érni az "Út a munkához" című programot.

Ma Magyarországon a gazdaság egyik legfojtogatóbb kínja a magas munkanélküliség és az alacsony foglalkoztatottság. Az OECD múlt héten közzétett jelentése, melynek címe: "Reformok a stabilitás és a fenntartható növekedés érdekében - OECD-elképzelések Magyarországra", tehát ezt a címet viseli ez a tanulmány, ez is górcső alá veszi a foglalkoztatási helyzetképet Magyarországon. A tanulmány hitet tesz a folyamatban lévő fiskális konszolidációs program mellett, és hangsúlyozza, hogy az országnak égetően szüksége van a strukturális reformok véghez vitelére. Ez lehet a felzárkózás záloga a fejlettebb OECD-országokhoz. Az OECD-ről mint szervezetről, ugye, nem mondható el, hogy a mai magyar közéleti terminológia alapján akár jobb-, akár baloldali kötődésű lenne; nemzetközi szervezet, olyan nagy tekintélyű nemzetközi szervezet, amely több hónapos vizsgálódás után tette le a jelentését. Azt kell hogy mondjam, hogy a megállapításaival teljes mértékben egyetértünk. Talán nem túlzás, ha azt mondom, olyan érzésem volt a jelentés olvasása közben, mintha a Szabad Demokraták Szövetsége programját olvastam volna.

Nálunk, Magyarországon méltatlanul kevés szó esik arról, hogy a magyar gazdaság legsúlyosabb problémája az Európai Unióban egyik legalacsonyabbnak számító foglalkoztatás. Mögöttünk már csak a sereghajtó Málta található. A magyar kormányzati és közgazdasági gondolkodás mégis az egyensúlyteremtés, versenyképesség-növelés, az infláció letörése, a konvergencia, illetve a fenntartható növekedés körül forog. Ezek azonban mind-mind összefüggenek az alacsony foglalkoztatással. Ördögi kör alakult ki. Ha kevés a munkavállaló, akkor csak úgy tud elegendő adóbevételt beszedni az állam, amennyiben túladóztatja a legális dolgozókat; ezzel csökken a versenyképesség, és a magas közterhek miatt a legális foglalkoztatás még kevésbé éri meg mind a vállalkozók, mind pedig a munkavállalók számára egyaránt. Az aktív népességnek több mint 40 százaléka nem vesz részt a hivatalos munkaerőpiacon. Ha az OECD-országokat nézzük, akkor csak Törökországban alacsonyabb a foglalkoztatási szint, mint nálunk. Még egy szám, és aztán ígérem, befejezem a számokkal való bombázást. Magyarországon a 15 és 64 év közötti korosztály tagjai alig 57,3 százalékának van hivatalos munkaviszonya.

A foglalkoztatás növelése rendkívül összetett feladat. Amikor Tony Blairt 1997-ben, még mint a brit Munkáspárt miniszterelnök-jelöltjét a foglalkoztatáspolitikai célkitűzéseiről faggatták, akkor ez volt a válasza: "leendő kormányom három prioritása: oktatás, oktatás, oktatás. Tehát ezzel azt mondta a leendő brit miniszterelnök, hogy a legjobb befektetés a jövőbe az oktatás. Így függ össze a mai vitanapnak ez a két témája.

Persze nem gondolom, hogy a mai magyarországi munkanélküliekből mind magasan iskolázott szakembereket képezhetünk, de a versenyképes tudással bírók sokkal előnyösebb helyzetben vannak a munkaerőpiacon, mint a képzetlenek. Egyetlen ponton kampányszerűen beavatkozva nem lehet a jelenlegi helyzeten változtatni, miként a kormányzati részprogramok is csak tűzoltásként hathatnak. Lényegében ezt fogalmazza meg az Állami Számvevőszék is egy, a múlt héten közzétett jelentésében. Idézem: "A makrogazdasági mutatók nem igazolják vissza a források eredményes hasznosulását a foglalkoztatási helyzet alakulásában." Pedig hazai és uniós pénzekből 2004 és 2006 között a foglalkoztatás növelésére 261 milliárd forintot, álláskeresők, munkanélküliek támogatására pedig 250 milliárd forintot fordítottunk. Ma Magyarországon 3,1 millió ember rendelkezik jövedelemmel, ennyien tartanak el 10 milliót, és ennyi embernek a jövedelméből, járulékaiból, adóiból finanszírozza az ország azokat a szociális transzfereket, amelyeket mindannyian ismerünk.

A közelmúltban számos konferencia foglalkozott a magyar gazdaság helyzetével, a lehetséges kitörési pontokkal.

(13.40)

Vezető közgazdászok és elemzőintézetek egyöntetű véleménye szerint a környező országokkal szemben az utóbbi időben elszenvedett versenyhátrányunk alapvető oka az élőmunkára rakódó közterhek magas szintjében keresendő. Tehát nem éri meg legálisan foglalkoztatni.

A járulékcsökkentésről. Bevallom őszintén, hogy a liberális gazdaságpolitikusok között is folyik egy vita arról, hogy adó- vagy járulékcsökkentés lehet-e a kiút, a kitörési pont. Én magam a járulékcsökkentés pártján állok, mert ha ezek a terhek csökkennek, a legális foglalkoztatással több adófizető lenne. Két legyet üthetnénk egy csapásra: egyszerre lehetne a gazdaság kifehérítésén dolgozni, és több adófizetőt bevonni a munkapiacra.

A kormányzati programra rátérve, az "Út a munkához" nevet viseli. Több munkacíme volt ennek a programnak, és a program több mint 30 olyan intézkedési pontot tartalmaz, amelyeknek túlnyomó részével egyet tudunk érteni. Helyes, hogy minél szélesebb rétegeket kell bevonni a munka világába, ezáltal több lehet az adófizető, és kevesebb lehet a teher. Könnyen belátható, ha többen fizetnek adót, akkor kevesebb az egy főre jutó adóteher. Ha minél több embert tudunk bevonni a legális foglalkoztatásba, a szociálpolitikai kiadások terhei is csökkenhetnének. A szociálpolitikában alapfogalom - és itt nézek Babák képviselőtársamra -, hogy ne halat adj az éhezőnek, hanem hálót, és tanítsd meg halászni. Természetesen ez nem azt jelenti véleményem szerint, hogy a szociális segélyek megvonása lenne a cél. Aki nem képes, azt nem lehet munkára kényszeríteni. De aki képes a legális jövedelemszerzésre, azt ne hagyja a társadalom, hogy segélyekre, szociális transzferekre szorítkozzon.

Ez stigmatizáló is lehet, hiszen a segélyezett, a segélyből élő kifejezések nem csupán lenézést és megvetést közvetítenek, hanem valamiféle erkölcsi szempontból elítélő stigmát is ragasztanak mindazokra, akikről szólnak. Ezeket a stigmákat még tovább lehet erősíteni azzal, ha a tartósan munkanélküli, segélyekből élő embereket szembeállítjuk a keményen dolgozó, az adófizető, tehát a szóhasználatban erkölcsösnek és rendesnek lefestett állampolgárokkal. A legnagyobb tömegben ma olyan emberek esnek a fentebb jelzett kategóriába, akik alacsony iskolai végzettséggel, elavult vagy semmilyen szakismerettel nem rendelkeznek, akiket települési, egészségi, családi és más hátrányok sújtanak. Nem éri meg őket legálisan foglalkoztatni, hiszen a jelenlegi adminisztratív kötöttségek és elvonási szabályok mellett a mai fiskális környezetben nem túl magas produktivitással foglalkoztatható munkavállalók nem termelik meg a legális foglalkoztatásuk teljes költségét sem. A bérüket képesek megtermelni, ezért találnak munkát a feketegazdaságban, de a béren felüli költségeket és a munkavállalásukkal járó adminisztratív költségeket már nem. Hiszen éppen ez lenne a kormányzat feladata, épp az ilyen akadályok leküzdéséhez kell megfelelő szabályozási, fiskális és közszolgálati környezetet teremteni. Érje meg dolgozni! Legyen az a személyesen is kedvező, előnyökkel járó választási lehetőség, amiből a köznek, a társadalomnak is haszna van.

Tisztelt Ház! Visszatérnék az OECD-tanulmányra, amely kitér arra is, hogy a kormányzat az utóbbi időben sikereket ért el a foglalkoztatási ráta növelésére irányuló intézkedések terén. Ezeknek az intézkedéseknek a sikeréhez azonban elengedhetetlenül szükségesnek tartja egy foglalkoztatási szolgáltatásokat nyújtó, hatékony rendszer létrehozását, ezenfelül pedig az alacsonyan képzett munkaerő foglalkoztatási lehetőségeinek segítéséhez mérsékelt minimálbérre lenne szükség. Ha a hatékonyságot vizsgáljuk, nézzük meg, a hazai és európai uniós pénzekből 2004-2006 között a foglalkoztatás növelésére 261 milliárd forintot, álláskeresők és munkanélküliek támogatására pedig 250 milliárd forintot fordított az ország, hogy ezek milyen arányban segítették elő a foglalkoztatási szint növekedését. (Bernáth Ildikó: Semmilyenben.)

Az "Út a munkához" programban nagyon sok olyan elem található, amely kitörési pont lehet, de azt gondoljuk, és ezt javaslatként fogalmazzuk meg, hogy ennek a programnak, ezeknek a programpontoknak a monitoringja, ellenőrzése is nagyon szükséges ahhoz, hogy ezeknek a pénzeknek a hatékonyságát lehessen vizsgálni. Egy példát emelnék ki, amiről már szó esett itt a vitában, a Start Régió kártya, ez a leghátrányosabb térségekben bevezetendő járulékkedvezménnyel ösztönözné a foglalkoztatás bővülését - de ennyi és nem több. A többi program nem az új munkahelyek teremtését ösztönzi. Az intézkedési terv sok pontja a munka nélkül élők átképzésére koncentrál. Feltehetjük a kérdést, hogy a munkanélküliek átképzésére fordított összegek milyen hatékonysággal működtek. Átképezhetjük a munkanélkülieket, abból viszont nem lesz munkahely.

A Szabad Demokraták Szövetsége nevében tehát sokkal bátrabb és reformértékű lépésekre biztatnánk a kormányt. Sokkal többet lehetne bízni a piacra, a civil szférára, a kormányzati beavatkozásnak pedig inkább közvetett módját tartanám üdvösnek. A munkahelyek teremtésére ösztönöző kormányzati intézkedések, adó- és járulékcsökkentések jelenthetnek kiutat ebből az ördögi körből.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu