HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először úgy gondoltam, nagyon rossz lesz a vita végén szólni egy nagyon fontos területről, a tudás mellett a műveltségről, de azt hiszem, talán nem rossz most szólni néhány olyan képviselőtársam után, akik szerintem ugyanerről beszéltek, és ezt hangsúlyozták. Nemcsak arra van szükség, amiről a nap folyamán nagyon sokszor szó esett, hogy konkrétan mondjuk meg, hogy mivel lehet munkahelyeket teremteni; nemcsak arról, hogy ki hogyan ítéli meg az iskoláink helyzetét, az oktatás helyzetét, hanem valóban arról van szó, hogy képesek vagyunk-e szemléletváltásra, képesek vagyunk-e közös gondolkodásra, képesek vagyunk-e bizonyos dolgokat megítélni, nemcsak a statisztikai számokban, hanem azokon túl is kialakítani arról valami közös véleményt.

Merthogy az "Új tudás" programnak nem véletlenül része a "Műveltséget mindenkinek" program. Arról beszéltünk itt a délután folyamán nagyon sokszor, hogy szükség van a tudást elkezdeni egészen a pici gyerekkorban, hogy a bölcsődében és az óvodában elkezdődik az oktatás. De ne feledkezzünk meg arról sem, ha nem tart élethosszig a tanulás, ha nem teremtjük meg annak lehetőségét, hogy az emberek akár életük végéig új kompetenciákat tudjanak elsajátítani, hogy a munkahelyteremtés mellett nemcsak arra gondolunk, hogy új tudásokat el tudnak-e sajátítani, hanem arról is beszélünk, hogy van-e olyan segítő háttér, ami mondjuk a régóta a munkaerőpiacról kikerülteket mentálisan tudja megsegíteni abban, hogy visszakerüljenek a munka világába, akkor, azt hiszem, hiányos lenne a program. Erre is épít az "Új műveltség" a "Műveltséget mindenkinek" programja.

Azt mondja tehát, hogy a tudás gyarapítását nemcsak az iskolarendszeren belül és nemcsak a közoktatás részeként, hanem egész életen át szeretnénk gyarapítani. Németh László azt mondta: a műveltségre törekvés célja, hogy az ember megértse helyét, lehetőségeit, és ezáltal létét szép és hasznos szereppé tudja alakítani. Lehet, hogy van, aki úgy gondolja, hogy nagyon nehezen illeszthető ebbe a vitába ez a gondolat, én mégis azt hiszem, nagyon fontos ez az emberek számára. Amikor ma már tudjuk, hogy a rendszer megváltozásához a politikában akár fél esztendő elég, a gazdaságban néhány év, de a szemléletben gyakran évtizedekre van szükség a változáshoz, azt hiszem, ennek is minden elemét meg kell erősíteni. Az "Új műveltség" programja azt mondja, hogy a műveltség területén szükséges az intézményrendszer újrafogalmazása, annak minden elemének megsegítése, szükségesek a tartalmi megújítások, szükséges a közösségek megerősítése, a hagyományokra való építkezés ugyanúgy, mint ahogy a hátrányos helyzetű rétegeknek a kultúrában az esély megteremtése.

Ezeket a programokat szedte össze az a közel 53 milliárd forintnyi program, ami az "Új műveltség" program alatt van. Első eleme így szól: kell egy hely. Igen, kell egy hely mindannyiunknak, legyen egészen kis település, kisváros vagy a nagyvárosok terepe, ahol az emberek a műveltséghez való hozzáférést a mindennapokban tudják megélni majd.

(15.20)

Ennek vannak régi és új elemei. A régi elemeket úgy hívtuk klasszikusan, hogy művelődési házak, és itt néhány dolgot ezekről szám szerint is szeretnék ideidézni. Egy felmérés szerint ma az egész művelődési rendszerben a művelődési házak vonzzák a legnagyobb közönséget. A 14 és 70 év közötti lakosság fele megfordult valamilyen céllal a művelődési házakban. A legheterogénabb kör jár ide, azaz ez azt jelenti, hogy a képzetlen és a magas képzettséggel rendelkező, a fiatal és az idős korosztály egyaránt használja ezt az intézményrendszert.

Nagyon fontos az, hogy a kultúrához való hozzáférésen, a társas közösségi életen túl itt újfajta tudásokat, az élethosszig tartó tudást szerezhetik meg. Ezért azt gondolom, hogy az esélyteremtés, a tudás egyik mindennapi színhelye a művelődési házak hálózata. A kistelepüléseken azt szeretnénk, hogy integrált közösségi szolgáltató terekben, bár a név furcsa és új, mondhatnánk azt, hogy a közösségi terekben vagy a művelődési házakban mindenki számára nyíljon meg az esély. De ami kimaradt a nagy programokból, az európai fejlesztési programokból, hogy mondjuk, a kistelepülések után, amelyek 5 ezer főig pályázhatnak erre a programra, az 5 ezer fő fölötti települések is kaphassanak a felújításra, a modern körülmények megteremtésére programot, erről szól a második elem. Az Agora- és az Agora Plusz program pedig a nagyvárosokat segíti ebben.

A másik nagyon fontos elem a tartalmi fejlesztés, a közösségek fejlesztése, ahol leginkább azt emelném ki, hogy folyamatosságra van szükség. Elkezdtünk kistérségben gondolkodni, és a kistérségekben kulturális kerekasztalokat indítottunk el, akik ottani stratégiát építenek. Nagyon fontos, hogy ne csak a stratégiára, hanem annak megvalósítására is legyen forrás. Ezt tartalmazza a második programelem, valamint kiemel két olyan fontos területet, mint a kórusmozgalom vagy a színjátszás, a diák- és ifjúsági színjátszás területe, ahol azt hiszem, az emberek a kultúra, a kikapcsolódás keretében, de megélhetik azokat a hétköznapi szituációkat, ami számukra örömöt és feltöltődést jelent. A roma kulturális központ szintén a kultúra eszközével szeretné megteremteni azt a helyet, azt a programot, ahol a kisebbség éppen a kultúra eszközei által tudja megmutatni a maga sokszínűségét, ahol a saját identitásának erősítése ugyanolyan fontos, mint a kapcsolatteremtés a többségi társadalommal.

Hisszük tehát, hogy ezek a programelemek nagyon fontosak az emberek számára, mint ahogy a nagy kultúra, azaz egy olyan túra, ahol az emberek a múzeumokat, a különböző rendezvényeket nemcsak Budapesten, hanem egymás között a vidéki városokban is tudják majd élvezni, ehhez a program a közösségek számára nyújt támogatást.

Nagyon vázlatos volt a lehetőségem ebben a rövid időben, hogy elmondjam, miről szól ez a program, de ugyanúgy, ahogy a többi programelem, ez a minisztérium honlapján szerepel, ahol szintén várjuk azokat a hozzászólásokat, azokat a további javaslatokat és ötleteket, amelyekkel ez a program teljes jogú része lehet a "Munka - tudás - tulajdon" program keretében.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu