PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! El fogom küldeni önnek a mai beszédemet, mert az államtitkár úr nem figyelt oda, úgy látom, hiszen a beszédem jelentős részében a tartalomról van szó.

Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórumot nem vádolhatja azzal, hogy nem a tartalommal foglalkozott, hiszen ha visszapörgetjük a történelem kerekét, a NAVA-törvényt is az MDF ellenzéki pártként az előző országgyűlési ciklusban megszavazta, pontosan azért, mert fontosnak tartottuk azt, hogy a Nemzeti Audiovizuális Archívum el tudjon kezdeni működni.

(17.50)

Fontosnak tartottuk azt, én magam szólaltam többször annak érdekében, hogy megkapja a támogatást, de ez nem e törvény vitájának a része, mielőtt még elnök úr megfeddne, hogy arról beszélek, ami nincsen napirenden.

Szóval, tisztelt államtitkár úr, javaslom, hogy olvassa el a mai felszólalásom, ami a tartalomról szólt, olvassa el az MDF "Normális Magyarországért" programját az MDF honlapján, meglátja, hogy ez is a tartalomról szól, és nagyon kérem államtitkár urat, hogy ne próbálja meg a szavaimat elferdíteni és csúsztatni felszólalásában.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu