TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem Farkas Flórián hozzászólására szeretnék reagálni, nagyon sok mindennel egyetértettem, és remélem, hogy a szavazatával ő is támogatja majd ezt a programot, amikor kell, mert ha azt akarja, hogy az oktatásban, a foglalkoztatásban, a lakhatásban vagy az egészségügyben eredmények legyenek, akkor ezt a programot kell támogatnia, semmi mást nem kell tennie.
Pósán László képviselőtársamnak: nemcsak az inflációt követte az a pénzügyi kondíció, ami belefektetett az oktatási tárca, az ösztöndíjprogramokról is szó volt. Hadd emeljek ki három-négy számot, és akkor talán megvilágítom azt, hogy hogyan is nézett ki az ösztöndíjrendszer lényege. A 2001-2002-es tanévben, az önök kormányzása ideje alatt összesen 230 millió forintot fordítottak a roma tanulók ösztöndíj-támogatására. Ez 12 ezer roma diákot jelentett. És közel ugyanennyit elutasítottak az önök idejében forráshiányra utalva, hogy nincs forrásuk. Míg ha a 2005-2006-os tanévet nézzük, az már az MSZP-kormányzás ideje alatt volt, itt pedig közel 800 millió forintot fordítottunk ösztöndíjra, és mintegy 23 ezer diákot tudtunk kielégíteni ösztöndíjjal. És szeretném jegyzőkönyvbe azt is elmondani, hogy egyetlenegy gyereket sem utasítottunk el azért, mert nem volt rá pénzügyi forrás.
Tehát ezért azt gondolom, hogy ezzel, ezekkel a számokkal nagyon nehéz vitatkozni, mert ez valóban mutatja és tükrözi azt, hogy melyik kormányzat mit fektetett bele abba, hogy a roma értelmiség megjelenjen Magyarországon, vagy éppen a foglalkoztatási esélyeket hogyan, melyik kormány kívánta javítani.
Azt gondolom, nem kérdés a számok tükrében, hogy a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége közösen gondolt arra, hogy minden pénzügyi kondíciót meg kell mozgatni annak érdekében, hogy az ösztöndíjrendszeren keresztül a roma gyerekek tanulmányi eredményességét segítsük. És azt gondolom, ez a legfontosabb, mert még egyszer mondom, a hosszú távú befektetés az oktatásba azt jelenti, hogy egy olyan társadalmat kaphat a magyar társadalom, amely nem kirekesztett és segélyeken élő, hanem pont ellenkezőleg, munkával fogja eltölteni hétköznapjait.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés