DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Azokról a pontosító módosító javaslatokról, amelyek befogadásra kerültek - azt hiszem, ez a 2., 3. és 6. pont -, nem beszélek, hanem Mikola István, Horváth Zsolt, Nagy Kálmán és Puskás Tivadar 14. szám alatt jegyzett módosító javaslatáról, amelynek az a lényege, hogy a magyar genetikai adatállomány harmadik országba történő továbbítása csak az Egészségügyi Tudományos Tanács előzetes hozzájárulásával valósulhasson meg. Érdekes módon a bizottság többsége elfogadta a módosítást, a kormány azonban nem.

Kérem államtitkár urat, hogy gondolják végig, itt vélhetőleg egy értelmezési probléma lehet. Ugyanis az, hogy csak olyan országba, olyan harmadik országba lehet továbbítani, amely országok adatvédelmi rendszere legalább eléri azt a biztonsági szintet, mint Magyarországé, az egy dolog. Emellett még lehetséges olyan helyzet, hogy az a genetikai adatállomány kizárólag magyar tulajdon maradjon, tehát nem feltétlenül kell, hogy az országból kikerüljön. Ez két teljesen különálló kérdéskört érint, és tekintettel arra, hogy abban mindenki egyetért, hogy egy olyan mérhetetlenül gyorsan fejlődő, idézőjelbe teszem az iparágat, de inkább orvostudományi ágról van szó, amely nem tudjuk, hogy holnap milyen eredményekkel fog előrukkolni a diagnosztikát vagy egyéb területeket illetően, egy ilyen plusz biztonsági résznek a behelyezése feltétlenül indokolt. Ugyanis hangsúlyozom, nem biztos, hogy az országnak érdeke adott, az állampolgárait érintő genetikai adatoknak, még ha megfelelő biztonsági, adatvédelmi biztonsági rendszerrel rendelkező országról van is szó, azoknak a kiadása.

Kérem az államtitkár urat, hogy gondolják végig és támogassák ezt a módosító javaslatot, mert ez olyan további garanciális elem, ami erősíti a törvény hatályosulását, illetve biztonsági szempontból pedig az országnak feltétlenül érdeke.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu