DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Regionális vasutak Európában jól működnek, ott, ahol más az adórendszer, több helyi adó marad a tartományoknál, megyéknél, grófságoknál. (Dióssy Gábor: Nagyobbak a távolságok.) Évtizedek kellenek; ez a cél. Európában önmagában sehol nem eredményes a személyszállító vasút, minden felelős országban a költségvetés 65-70-75 százalékig közszolgáltatásként finanszíroz. Finanszíroz, mert nem vállalati ügynek tekinti, hanem alapvető társadalmi ügynek. A kötött pályás közlekedés, közlekedésbiztonság, környezetvédelem, fajlagos energiafelhasználás et cetera tekintetében egyszerűen kedvezőbb, mint a mai Magyarországon még ön által is említetten irányadó motorizált közúti közlekedés.

Amiről ma itt szó van, az az, hogy a jelenlegi, egyébként valóban elég elszomorító állapotot fenn tudjuk-e tartani addig, amíg ezeknek az úgy gondolom, egyikünk által sem vitatott társadalmi céloknak a megvalósítására lehetőség nyílik. Nem az a kérdés, hogy mennyit tudunk fejleszteni, és hogyan, hanem az, hogy rombolunk-e tovább, vagy megtartjuk-e az utánunk jövőknek legalább azt a hálózati méretet, ami mondjuk, ma még, 2008-ban megvan. Mindnyájan tudjuk, hogy amire a szaktárca kimondta akár a felfüggesztést, akár a bezárást, azt hat hónap alatt lepusztítják. Ez a felelősség, és ez a tétje a mai beszélgetésünknek is.

Köszönöm szépen. (Dr. Kovács Zoltán és Bebes István tapsol.)

Forrás: parlament.hu